Vívás

2022.05.23. 13:11

A verhetetlen Szilágyi Áron Padovában megkapta a legendás sisakot

Szilágyi Áron vasárnap aranyérmes lett a padovai kard Grand Prix-n, a Luxardo-kupán, s mivel háromszoros olimpiai bajnokunk pályafutása során harmadszor nyerte meg a rangos olaszországi viadalt, egy különleges trófeát is átvehetett.

Szilágyi Áron a 64-es főtáblán az amerikai Cody Jit és a német Colin Heathcockot 15-10-re, a francia Tom Seitzet 15-5-re, a román Iulian Teodosiut 15-6-ra verte. Az elődöntőben az egy fordulóval korábban Szatmári Andrást búcsúztató francia Eliott Bibi ellen 15-11-re nyert, majd a fináléban 15-14-re győzte le a dél-koreai Gu Bon Gilt, a végjátékban 13-14-ről fordítva a csapatban kétszeres olimpiai bajnok ázsiai klasszis ellen – írja a Magyar Nemzet

A dél-koreai kardvívó az egész asszó folyamán már-már bántóan húzta az időt, erőt és levegőt gyűjtve önmagának, ráadásul mindeközben igen jól is vívott, de Szilágyi Áront mégsem tudta legyőzni.

Háromszoros olimpiai bajnokunk 2010 és 2014 után harmadszor nyerte meg a padovai Luxardo-kupát, egyben Grand Prix-versenyt. Ezzel Gedővári Imre után második magyarként vehette át a háromszoros győzteseknek járó díszes sisakot.

Szilágyi Áron az utolsó tus után szokatlan módon örömében hatalmasat ugrott a levegőbe örömében. A Magyar Vívószövetség honlapjának nyilatkozva pedig a következőket mondta el:

– Egy évben megnyerni a budapesti és a padovai világkupát – eddig még ez sem sikerült, de szerintem nem is sokan mondhatják el mindezt magukról. 

Egyébként a névadó, Franco Luxardo már a legutóbbi versenyen, 2019-ben mondta nekem, hogy már régóta porosodik nála a gyönyörű sisak, ideje lenne, ha hazavinném. Akkor nem, most viszont sikerült, és természetesen nagyon boldog vagyok. A második asszómat a fiatal német sztárral, Heathcockkal vívtam, és azt azért mégsem akartam, hogy egy tizenhét éves srác legyőzzön. Igyekeztem odakoncentrálni, és ezt követően kitartott a lendület a négyes döntőig. Az igazsághoz azért az is hozzátartozik, hogy kiemelt vívóval csak a fináléban találkoztam. Természetesen pontosan tudtam, hogy a koreai húzza az időt, de úgy gondolom, ilyenkor a legjobb empatikusan viselkedni, úgy, mintha mindezzel egyáltalán nem törődnék. Ennél jobban nem lehetett hangolódni, jöhetnek a világversenyek!

A padovai világkupa-versenyen a 2017-ben világbajnok, 2019-ben vb-ezüstérmes Szatmári András ötödik lett, Gémesi Csanád a nyolcaddöntőig jutott, Péch Miklós pedig a bravúros selejtező után az első körben kikapott.

A női viadalon a főtábla egyetlen magyar szereplője, Pusztai Liza a legjobb 16-ig jutott.

Borítókép: Szilágyi Áron különleges trófeát nyert el / Hungarian Fencing Federation – Magyar Vívó Szövetség / Facebook
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!