Ország-világ

2021.09.21. 20:48

Itt az MLSZ válasza a FIFA büntetésére

Az MLSZ tudatta, hogy várja a mostani döntés részletes indoklását, és annak ismeretében, indokolt esetben fellebbezni fog a döntés ellen.

Mint arról hírportálunk is beszámolt, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség egy zárt kapus mérkőzésre büntette – egyet pedig két évre felfüggesztett – a Magyar Labdarúgó Szövetséget a szeptember 2-i Anglia elleni világbajnoki selejtező miatt.

A FIFA szerint rosszul viselkedtek a szurkolók.

Az októberi 9-i Albánia elleni hazai vb-selejtezőt kell zárt kapuk mögött lejátszania, emellett 200 ezer svájci frank (kb. 65 millió forint) büntetést is be kell fizetnie.

Az MLSZ a hivatalos oldalán kiadott közleményben tudatta, hogy „várja a mostani döntés részletes indoklását, és annak ismeretében, indokolt esetben fellebbezni fog a döntés ellen”.

„A korábbi mérkőzésen elkövetett vétségek azonosított szereplői ellen a szövetség feljelentést tett.

Mindeközben a szövetség folytatja a megkezdett folyamatot a rendbontók, illetve a nem kívánatos viselkedés távoltartása érdekében.

Ezt elősegítve az MLSZ saját gyakorlatának és a vonatkozó jogszabályok változása is szükséges, amelyek előkészítése folyamatban van” – áll még a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!