hazai sportélet

2021.08.17. 09:30

Aranyat érnek az állami milliárdok

Több területen megtérül a pénz, amelyet az Orbán-kormány a sport támogatására biztosít.

A Magyar Nemzet emlékeztet rá, hogy a 2010 előtti időszakhoz képest sokszorosára nőtt a sport állami finanszírozása. Ez indokolt volt, mert a rendszerváltás után teljesen magára maradt ez a terület – írták, megjegyezve, hogy a sportolók kimagasló olimpiai teljesítménye egy ideig elfedte a valóságot, amellyel végül a pekingi játékok eredménye szembesítette az országot.

A lapnak Szabados Gábor sportközgazdász jelezte:

az összes éremszám, az összes pontszám mutatja meg érdemben egy szereplés sikerességét.

Szintén kifejező, hogy hány sportágban érnek el eredményeket egy olimpián a versenyzők: ha ez számos, akkor az azt mutatja, hogy a helyzet kedvező.

A tokiói szereplésen látszik, hogy széles és sokszínű a magyar sportélet

- áll a cikkben.

Az eredményeket azért tudja befolyásolni az állami támogatás mértéke, mert nem mindegy, hogy milyen infrastrukturális körülmények között készülnek a sportolók – tette hozzá. Így az sem mindegy, hogy az edzőknek kell-e másodállást vállalniuk, a legjobb mestereket itthon tudják-e tartani, milyen lehetőségek vannak az edzőtáborozásra, hogyan juthatnak el a versenyekre a sportolók, kell-e szponzorok után futkosni – magyarázta a szakértő.

Szabados Gábor hangsúlyozta, hogy

a sikeres olimpiai szereplés kiválóan népszerűsíti az egészséges életmódot, több fiatalt terel a sportolás felé.

Ennek gazdasági haszna is van, mert a mozgás hozzájárul az egészség megőrzéséhez. Ezzel csökken a teher az ellátórendszeren.

Az olimpiai sikerek erősítik a nemzet összetartozását, és kiváló alkalmak az országimázs építésére. Ez igaz az olyan nemzetközi sporteseményekre is, amelyeknek már Magyarország is helyet tud adni – fogalmazott.

„Gondoljunk csak a labdarúgó Európa-bajnokság budapesti mérkőzéseire! Ennek szintén van gazdasági haszna, mert azonkívül, hogy forgalmat generálnak a turizmusnak és a vendéglátásnak, befolyásolják a befektetők döntését is, amikor kiválasztanak egy országot a beruházásaikhoz”

- tette hozzá a sportközgazdász a Magyar Nemzetben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában