közlekedésbiztonsági program

2021.06.24. 15:30

Motoros védősisakokat adományozott Magyarország Kenyának

A közúti motorozásban használatos védősisakokat adományozott Magyarország Kenyának az ENSZ közlekedésbiztonsági programjában – mondta el Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

A miniszter a rali-világbajnokság kenyai futamának megnyitója után a helyszínről úgy nyilatkozott, hogy a sisakok adományozásának ötlete annak a tárgyalási folyamatnak az egyik eredménye, amelyet Jean Todttal, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével, az ENSZ közlekedésbiztonságért felelős különmegbízottjával folytattak az elmúlt években.

„Todt elnök úr támogatta a magyar autó- és motorsport fejlesztésére vonatkozó ambícióinkat, ugyanakkor arra kért minket, hogy ne csak a versenysporthoz kapcsolódó programokba szálljunk be, hanem például a járművek alternatív hajtásának fejlesztése, valamint a közlekedésbiztonság irányába is nyissunk”

- mondta Palkovics László. Hozzátette, Jean Todt az ENSZ-ben folytatott munkája során olyan kampányt indított, melynek az a célja, hogy

a kevésbé fejlett országokba is eljussanak a biztonságos közlekedéshez elengedhetetlenül fontos eszközök.

„Kenya ezek közé az országok közé tartozik, nekünk pedig több területen is jó kapcsolatunk van az országgal, ezért döntöttünk úgy, hogy a program keretein belül 300 védősisakot adományozunk, melynek a költségeit a Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség, a HUMDA állta” – nyilatkozta az innovációs és technológiai miniszter. Emlékeztetett rá, a kormány két évvel ezelőtt döntött úgy, hogy komolyabban támogatni kívánja a hazai autó-motorsportot, ennek eredményeként jött létre a HUMDA, és épül Hajdúnánás közelében egy gyorsaságimotoros-világbajnoki futamok rendezésére alkalmas versenypálya.

„Ezeket a sisakokat a terveink szerint magyar vállalatok közreműködésével Kenyában gyártják majd a jövőben” – mondta Palkovics László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!