magyar kupa

2021.04.13. 17:10

Történelmi lehetőség előtt a Kisvárda

Szerdán és csütörtökön rendezik a labdarúgó Magyar Kupa két elődöntőjét, melynek mezőnyéből a Kisvárda az egyetlen, amely még egyszer sem jutott a sorozat fináléjába.

Kisvárda, 2020. december 12. Supka Attila (j) kisvárdai vezetõedzõ és Bodnár László erõnléti edzõ a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójában játszott Kisvárda Master Good - Budapest Honvéd mérkõzésen a kisvárdai Várkert Stadionban 2020. december 12-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Supka Attila együttese már azzal

a klub történetének legnagyobb sikerét érte el, hogy a négy közé került,

ugyanakkor szerdai ellenfele, az Újpest szintén olyan csapat a mezőnyben, amelynek valószínűleg ez az egyetlen lehetősége, hogy kijusson a nemzetközi kupaporondra.

A két gárda már lejátszotta mindhárom egymás elleni találkozóját az élvonalban, ezeken mindkettő egy-egy győzelmet aratott, illetve egy döntetlen született. A legutóbbi, egy hónappal ezelőtti összecsapás az MK-ban tízszeres győztes lila-fehérek háromgólos sikerét hozta, az egyetlen kisvárdai találkozó még decemberben 1-1-es pontosztozkodással ért véget. Az OTP Bank Ligában éppen egymás mögött áll a két csapat: a hetedik Kisvárda három ponttal előzi meg a nyolcadik Újpestet.

A másik, csütörtöki párharcban a 12-szeres kupagyőztes MTK Budapest a MOL Fehérvárt fogadja, amely eddig kétszer diadalmaskodott. A fővárosiaknak szintén csak az MK kínál biztos lehetőséget az európai kupaindulásra, míg a vendégek számára a Magyar Kupa elhódítása menthetné meg a szezont a csalódást keltő bajnoki szereplés miatt. A Fehérvár az MK-győzelemhez hasonlóan a következő idényben debütáló Konferencia Liga-szereplést érő harmadik helyen áll az NB I-ben, míg a kék-fehérek ötödikek öt pont lemaradással aktuális riválisukkal szemben. Ebben az idényben a két gárda eddigi két összecsapását az MTK nyerte.

A párharcok egy mérkőzésen dőlnek el, a finálét május 5-én a Puskás Arénában rendezik.

A Konferencia Ligában a bajnoki második és harmadik helyezett mellett a kupagyőztes vehet majd részt, amennyiben a bajnoki ezüst- vagy bronzérmes hódítja el a trófeát, a negyedik helyezett indulhat.

Magyar Kupa, elődöntő:

szerda:

Kisvárda Master Good-Újpest FC 17.30

csütörtök:

MTK Budapest-MOL Fehérvár FC 18.30

Forrás: MTI

Borítókép: Supka Attila (j) kisvárdai vezetőedző és Bodnár László erőnléti edző a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójában játszott Kisvárda Master Good – Budapest Honvéd mérkőzésen a kisvárdai Várkert Stadionban 2020. december 12-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!