Járvány

2021.04.27. 15:15

Nézők előtt rendezik az idénynyitót a Hungaroringen

Elkezdődött a jegyértékesítés a gyorsasági kamion Európa-bajnokság június 12-13-án, a Hungaroringen sorra kerülő idénynyitó versenyhétvégéjére.

A Hungaroring Sport Zrt. keddi közleménye szerint a Magyar Közlönyben hétfőn megjelent jelenlegi szabályozás szerint van lehetőség arra, hogy a mogyoródi létesítmény fogadja a nézőket, így

a védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolók a helyszínen nézhetik meg a kétszeres Eb-győztes Kiss Norbertnek, a Révész Truck Racing Team versenyzőjének a csatáját a riválisokkal.

„Tavaly is mentünk a Hungaroringen, és nyertünk is, de a hangulat nem volt ugyanolyan, mint korábban, jobb lett volna együtt ünnepelni a szurkolókkal” – idézte a hungaroring.hu-n olvasható közlemény Kiss Norbertet, aki hozzátette, reméli, hogy sok örömteli pillanatot tudnak majd szerezni a hazai közönségnek. „Egész télen keményen dolgoztunk, hogy jobbak legyünk, mint tavaly, és remélem, ez győzelmek formájában mutatkozik majd meg” – mondta a 36. születésnapját vasárnap ünneplő szombathelyi versenyző.

A Hungaroring Sport Zrt. felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzetközi szövetség szabályozása értelmében a boxutca mögötti területet, azaz

a paddockot az idén nem látogathatják a nézők, akiket ugyanakkor a lelátók mögött színes, az egész család számára érdekes programokkal várják majd.

A 14 év alattiak számára a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A kamion Európa-bajnokság idei szezonja a tervek szerint hét fordulóból áll majd, Magyarország után júliusban Németországba, augusztusban Csehországba, szeptemberben Belgiumba és Franciaországba, októberben pedig Spanyolországba és Olaszországba látogat el a mezőny.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!