kézilabda

2021.02.02. 09:00

Válogatott kézilabdázók távoznak Siófokról

Hársfalvi Júlia, Szikora Melinda és Tóth Gabriella személyében válogatott kézilabdázók távoznak a szezon végén a Siófok KC női csapatától.

Fodor János ügyvezető a klub honlapján kedden úgy fogalmazott, több játékosnak is lejár a szerződése, nyártól pedig új időszámítás veszi kezdetét, Danyi Gábor vezetésével egy új sportszakmai projektbe vágnak bele.

„Ez rengeteg változással és átszervezéssel jár, de úgy gondolom, erre szükségünk is van.

A távozók között volt, akivel szerettünk volna hosszabbítani, de az esetek többségében mind a játékos, mind a klubvezetés a váltás mellett tette le a voksát”

- tette hozzá.

Fodor elárulta, hogy az ötszörös válogatott balszélső Hársfalvi Júliát a saját nevelésű Wald Kíra pótolja majd, aki a szombathelyi kölcsönjátékot követően idén nyáron visszatér Siófokra.

Hársfalvi, valamint a 12-szeres válogatott kapus Szikora 2019-ben, a 49-szeres válogatott irányító Tóth Gabriella pedig tavaly igazolt Siófokra. Utóbbi nyártól ismét a Mosonmagyaróvár játékosa lesz, amelynek színeiben a 2014/15-ös idényben már szerepelt.

„Siófokon egy plusz egy éves szerződésem van, de kértem, hogy tekintsünk el a második év életbe lépésétől. Siófokra nagy reményekkel igazoltam, de most mindenképpen váltani akartam, nem is gondoltam arra, hogy maradjak”

- nyilatkozta a Motherson-Mosonmagyaróvár honlapján Tóth.

Hoffmann László szakmai igazgató elmondta, hogy a válogatott irányítót a visszavonuló Tilinger Tamara pótlására szerződtetik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában