barca-fradi

2020.10.21. 12:30

A helyi sajtó és Orosz Pál szerint is bátran focizott a Fradi

A vezérigazgató szerint a Ferencváros labdarúgócsapata és az FC Barcelona között a legkisebb különbség a pályán volt a keddi Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen, amelyet 5-1-re nyert a Camp Nouban a házigazda.

Ferencvarosi´s players huddle before the UEFA Champions League football match between FC Barcelona and Ferencvarosi TC at the Camp Nou stadium in Barcelona on October 20, 2020. (Photo by LLUIS GENE / AFP)

Forrás: AFP

Fotó: Lluis Gene

„Nagyon jó élményekkel megyek haza, ugyanis

véleményem szerint a legkisebb különbség a pályán volt köztünk, hiszen ha megnézzük, akkor egy olyan csapat ellen játszottunk, amelynek körülbelül harminc-negyvenszeres a költségvetése”

- mondta nem sokkal a hazautazás előtt az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója.

„Tokmac az elején lőtt egy gyönyörű lesgólt, majd jött Isael kapufája. Próbáltuk játszani a játékunkat, de azért természetesen alapvető különbség van a két együttes játékoskerete között.

Mindenesetre egyáltalán nem futballoztunk alárendelten, nem játszottuk el az az áldozati bárány szerepét”

- tette hozzá Orosz Pál.

A sportvezető megjegyezte, jövő szerdán, a Dinamo Kijev ellen sem feltett kézzel megy ki a pályára az együttes, amely az ukránokat is meglepheti úgy, mint ahogyan tette azt a Barcelonával a mérkőzés egyes szakaszaiban.

„A VIP-páholyban azért volt némi mozgolódás a barcelonaiak részéről, amikor 3-1 után emberelőnyben volt egy-két helyzetünk” – fűzte hozzá Orosz Pál.

A helyi sajtó szerint bátran futballozott a Ferencváros

A Sport című katalán újság az „Ötös az El Clásico előtt” címmel jelent meg szerda reggel, a mérkőzéssel foglalkozó cikk pedig kiemeli, hogy a Barcelona megnyugtató győzelmet aratott, ami jó előjel a Real Madrid elleni szuperrangadó előtt.

Az elemzés szerint Szerhij Rebrov, a Ferencváros mestere bátor taktikával küldte pályára csapatát, amely a mérkőzés elején jól játszott és többször is veszélyeztetett – Tokmac Nguen lesgólt szerzett, Isael pedig kapufát lőtt -, azonban onnantól kezdve, hogy a Barcelona felvette az összecsapás ritmusát, magabiztosan irányított.

A Sport szerint a Barcelona védekezése nem volt hibátlan, ráadásul elveszítette a Juventus elleni összecsapásra Gerard Piquét, akit Tokmac többször is átjátszott és kiállíttatta a büntetőből szerzett magyar gólt megelőzően. A cikk szerint Szerhij Rebrov emberelőnyben kicsit kockáztatott, de a hazaiak kispadján Ronald Koeman tökéletesen reagált, hiszen a középpálya stabilizálására beküldte Sergio Busquetset, a szélre pedig Ousmane Dembélét, akiknek nagy szerepük volt abban, hogy a Barcelona tíz emberrel is két gólt lőtt még a hajrában.

A másik jelentős katalán sportnapilap, a Mundo Deportivo – akárcsak a Sport – külön foglalkozik azzal, hogy két 17 éves futballista, Ansu Fati, illetve Pedri is betalált. Egyúttal emlékeztet rá, korábban

még soha nem volt példa a BL történetében arra, hogy egy mérkőzésen két kiskorú is gólt szerezzen.

A honlapokon még az is téma volt, hogy a BL-debütáns Pedri taxival ment haza a mérkőzést követően.

„Koeman csapata egy jó meccsen önbizalmat szerzett, ami a megfelelő pillanatban jött, miután előző két mérkőzésén csak egyetlen gólra volt képes” – írta a lap, amelynek értékelése szerint a Barca ezúttal megfelelő ritmusban játszott, esélyeket teremtett és nyomást gyakorolt a Ferencvárosra. Ugyanakkor az újság dicsérte a magyar együttest nagyon gyors ellenakcióiért, amelyeket főképpen a találkozó elején vezetett.

„A Ferencváros hosszú labdákkal Nguent kereste, az eredmény: egy gól, amelyet les miatt nem adtak meg” – írja a Mundo Deportivo, amely úgy látta: a Messi által kiharcolt és értékesített tizenegyes kellett ahhoz, hogy a Barca addigi „apátiája” megszűnjön, és Fati találata nyomán lett egyre jobb a csapat játéka és nőtt meg a magabiztossága.

A sportlap egytől ötig értékelve a futballisták teljesítményét az egész mezőnyben csupán egynek, az október végén 18 éves Ansu Fatinak adott négyest, még Messi is csak hármas osztályzatot érdemelt ki. Az FTC-ből – legjobb jegyként – hárman kaptak hármast: a kapus Dibusz, továbbá két csatár, Tokmac Nguen és Isael.

A Ferencváros 25 év után szerepel újra a legrangosabb európai kupasorozat csoportkörében. Szerhij Rebrov együttese legközelebb jövő szerdán a Dinamo Kijevet fogadja a Groupama Arénában. Az ukránok a Juventustól elszenvedett 2-0-s hazai vereséggel rajtoltak.

Forrás: MTI

Borítókép: Dibusz hergel a meccs előtt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!