NB I.

2020.10.04. 16:57

Zalaegerszegi győzelmével már nem sereghajtó a Honvéd

A Budapest Honvéd 4-2-re győzött vasárnap a Zalaegerszeg vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójában.

Bár mezőnyben kiegyenlített találkozót láthatott a közönség, a Honvéd sokkal veszélyesebben futballozott. A kispestiek Kamber nagy bedobását követően korán vezetést is szereztek a nyáron éppen Zalaegerszegről érkezett Tamás Krisztián fejesével. A fővárosi csapat gyakori letámadásaiból többször labdát szerzett az ellenfél térfelén, s ebből vezetett veszélyes akciókat, ilyen támadások végén Balogh és Zsótér is nagy helyzetet puskázott el, azonban Szendrei egy távoli lövéssel megduplázta a vendégek előnyét. A Honvéd akár három góllal is vezethetett volna a szünetben, ugyanis Gazdag betalált szabadrúgásból, Demjén csak a gólvonalon túlról kanalazta ki a labdát, csakhogy Bognár játékvezető – tévesen – nem adta meg a találatot.

A második félidő is Honvéd-góllal indult, amellyel jószerivel el is dőlt a három pont sorsa. A biztos vezetés tudatában a kispestiek átengedték a területet a hazaiaknak, akik ugyan ezt kihasználva a válogatottba behívott Könyves Norbert révén szépíteni tudtak, az egyenlítésre és így a pontszerzésre viszont esélyük sem volt. A hajrában a Honvéd a csereként beállt Traore lövésével visszaállította a háromgólos különbséget, a hosszabbításban a Kispesten nevelkedett Koszta találata pedig már csak szépségtapasz volt a ZTE számára.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában