hatalmas fölénnyel

2020.09.07. 16:35

Megvan a Magyar Kézilabda Hírességek Csarnokának 11. férfi tagja

Iváncsik Mihály korábbi világválogatott jobbszélsőt választották meg a szurkolók.

A Magyar Kézilabda Szövetség honlapjának hétfői beszámolója szerint

Iváncsik óriási fölénnyel, a voksok 72,8 százalékát begyűjtve utasította maga mögé a jelölteket,

azaz a szakmai zsűri által felállított sorrend 11-25. helyezettjei közé került további játékosokat.

A legendás, sokszor a cunderezés mesterének is nevezett jobbszélső 1979-ben igazolt a Rába ETO csapatába, amellyel három alkalommal nyert magyar bajnokságot, 1987-ben, 1989-ben és 1990-ben. A nemzetközi porondon klubcsapatával az 1985-1986-os szezonban megszerezte az IHF-kupát, miközben 1982-től már a magyar válogatottat is erősítette. 169-szer öltötte magára a címeres mezt, kétszer vett részt olimpián, az 1988-as szöuli olimpiáról negyedik, az 1992-es barcelonai játékokról pedig hetedik helyezettként tért haza. Szintén tagja volt az 1986-os, svájci világbajnokságon ezüstérmes nemzeti együttesnek.

1989-ben az év kézilabdázója volt, két alkalommal meghívót kapott a világválogatottba is.

A szakmai zsűri korábban tíz-tíz férfi és női játékost nevezett meg, a 11.-re szavazhattak a szurkolók. A nőknél a múlt héten dőlt el, hogy a drukkerek választottja Kulcsár Anita.

Az alapító tagok beiktatására ünnepélyes keretek között kerül sor, a koronavírus-járvány miatt később kijelölésre kerülő időpontban.

A Magyar Kézilabda Hírességek Csarnoka alapító tagjai:

férfiak:

A szakmai zsűri szavazatai alapján: 1. Kovács Péter, 2. Nagy László, 3. Varga István, 4. Pérez Carlos, 5. Bartalos Béla, 6. Éles József, 7. Marosi István, 8. Marosi László, 9. Kovács László, 10. Fenyő András

A szurkolók szavazatai alapján: Iváncsik Mihály

nők:

A szakmai zsűri szavazatai alapján: 1. Gódorné Nagy Marianna, 2. Görbicz Anita, 3. Sterbinszky Amália, 4. Kökény Beatrix, 5. Bojana Radulovics, 6. Pálinger Katalin, 7. Farkas Ágnes, 8. Elekné Rothermel Anna, 9. Csíkné Horváth Klára, 10. Siti Beáta

A szurkolók szavazatai alapján: Kulcsár Anita

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!