ünnepség

2020.06.21. 17:24

Szegedi Károly kenusról nevezték el az újfehértói sportközpontot

Szegedi Károly ötszörös magyar bajnok kenus és montreali olimpikon nevét kapta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértó sportközpontja, a névadó ünnepséget vasárnap tartották a kisvárosban.

Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkára megkoszorúzza Szegedi Károly ötszörös magyar bajnok kenust és montreali olimpikont ábrázoló emléktáblát a leleplezése után a sportolóról elnevezett sportközpont falán a névadó ünnepségen

Forrás: MTI

Fotó: Balázs Attila

Az eseményen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elmondta, a sportoló szülővárosa, a Debrecen és Nyíregyháza között fekvő Újfehértó példaképül szolgálhat a kisebb és talán a nagyobb települések számára is.

„Vannak olyan települések, ahol száz százalékban sportolnak a gyerekek, szerintem a polgármester meg tudja erősíteni, hogy bizony itt is így van” – fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, ehhez létesítményekre, illetve olyan – a fiatalok elé állítható – példaképekre is szükség van, mint Szegedi Károly.

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke beszédében Szegedi Károly életére kitérve elmondta, az 1953-ban született sportember elég későn, 17 évesen kezdte a kenuzást.

Az 1967-től a Budapesti Építők, majd 1978-ig a Budapest Honvéd színeiben versenyző kenus a válogatotthoz kerülve a kor „nagyágyúival”, Tatai Tiborral és Wichmann Tamással készülhetett. Az olimpiai felkészülés időszakában öt magyar bajnoki címet szerzett, 1975-ben – még mindig csak 22 évesen – a belgrádi világbajnokságon kenu egyesben tízezer méteren ezüstérmes lett, majd az olimpiai részvételt is kiharcolta.

Az 1976-os a montreali olimpián az ötszáz méteres versenytávon hatodik helyen ért célba.

Akkor még úgy tűnt, kenusként még rengeteg szép siker várhat rá, de az ötkarikás játékokon szerzett gyomorbetegsége miatt 1978 júliusában tragikusan fiatalon elhunyt. Schmidt Gábor hozzátette, Szegedi Károly egy fiatal, mosolygós, maximalista kenus volt, aki rengeteget dolgozott azért, hogy álmai valóra váljanak.

A sportoló emlékét Újfehértón a róla elnevezett kitüntetés őrzi, melyről 2004 tavaszán döntött a város képviselő-testülete. A vasárnapi ünnepség keretében a sportközpont falán elhelyezett, a kenus képmását ábrázoló emléktáblát Szabó Tünde és Hosszú József, a város polgármestere leplezte le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!