Pubi bácsi

2019.09.05. 20:05

Felavatták a legeredményesebb magyar galopptréner síremlékét

Aperianov Zakariás itthon és külföldön egyaránt öregbítette a magyar lótenyésztés és a lovas szakma jó hírnevét, számtalan eredménye pedig méltán tette a világ valaha élt legjobb trénereinek egyikévé.

A Fiumei úti sírkertben családtagok, barátok, ismerősök és a lovas szakma jeles képviselőinek jelenlétében avatták fel a legeredményesebb magyar galopptréner, Aperianov Zakariás síremlékét.

A csütörtök délutáni ünnepi eseményen Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár beszédében hangsúlyozta: az 1927-ben született

Aperianov Zakariás, az egykori népszerű Pubi bácsi múlhatatlan érdeme volt, hogy amikor a második világháború után összeállt a sikeres magyar angoltelivér-tenyésztés feltételrendszere, akkor ő a lehető legtöbbet hozta ki belőle.

„Neki köszönhető, hogy Imperiál neve fogalommá vált” – jelentette ki az államtitkár, majd azzal folytatta, hogy az Aperianov Zakariás által irányított derby-győztesek sora azt is bizonyította: Imperiál világra szóló sikere nem a véletlen műve, hanem idomárjának és a mögöttük álló tenyésztési és versenyeztetési szakemberek elhivatott munkájának volt az eredménye.

„Eredményessége, munkája és személyisége méltán tehetik őt példaképpé”

- hangoztatta az államtitkár.

Egykori tanítványa, Hecker Walter hippológus idézte fel Aperianov Zakariás pályafutását.

Emlékeztetett rá, hogy a kiváló tréner 14-szer volt champion és 16 különböző lóval összesen 17 derbyt nyert. Kiemelte azt is, hogy csodálatosan tudott formát időzíteni, így a három éves telivér mindig a derbyn érte el a csúcsformáját.

„Akkor is nyerni tudott, ha az ő lova nem volt az évjárata legjobbja”

- fűzte hozzá.

A 2015-ben elhunyt Aperianov Zakariás síremlékét özvegye leplezte le.

Amint az avató ünnepségen elhangzott, vasárnap Aperianov Zakariás és Imperál Díjat rendeznek a Kincsem Parkban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!