női kézilabda

2019.03.21. 18:00

Tomori is Siófokon folytatja

Újabb komoly erősítést jelentett be a Siófok női kézilabdacsapata, melyhez a nyártól csatlakozik Tomori Zsuzsanna válogatott átlövő.

„Zsuzsi a magyar kézilabdázás meghatározó személyisége.

Igazi vezérként számolunk vele a Balaton partján”

- mondta a klub honlapjának Fodor János ügyvezető, aki úgy véli, Tomori védekezésben kiemelkedő teljesítményre képes, támadásban pedig több pozícióban is bevethető.

„Sokat fogunk erősödni az érkezésével.”

A 31 éves kézilabdázó a bajnoki és Bajnokok Ligája-címvédő Győr csapatát hagyja el a szezon végén, melynél 2015 óta szerepel. Tomori a Győrrel – melynél 2007 és 2010 között is játszott -, illetve a Ferencvárossal (2010-2015) összesen hat bajnoki és hat Magyar Kupát nyert, s a győriekkel 2017-ben és 2018-ban is megnyerte a BL-t, 2012-ben, 2015-ben és 2016-ban az év magyar kézilabdázójának választották.

„Sokat gondolkodtam azon, hogy mi lenne a legjobb döntés számomra a folytatást illetően.

Amikor beszéltem a siófoki vezetőkkel, nagyon tetszett az az irány, amit felvázoltak. Izgatottan várom a következő évet, hiszen mind a körülmények, mind a játékoskeret alkalmas lesz arra, hogy komoly célokat érjünk el”

- nyilatkozott a honlapnak Tomori, aki súlyos térdsérülései után már újra százszázalékos állapotban van.

A siófokiak szerdán az FTC két kiváló játékosának, Szikora Melindának és a spanyol Nerea Penának a szerződtetését jelentette be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!