atlétika eb

2019.03.03. 20:12

Kerekes Gréta ötödik lett 60 gáton

A fináléban Kozák Luca sérülés miatt nem futhatott.

Az elődöntőből legjobb idővel továbbjutó Kozák visszalépése miatt heten voltak érdekeltek a fináléban, Kerekes pedig a hetes pályán, a címvédő német Cindy Roleder mellett futott.

A rajt álomszerűen sikerült a debreceniek 26 éves sprinterének, elsőként jött ki a gépből, az első gát után azonban kissé megtört a lendülete, így féltávnál már többen előtte voltak. Az utolsó gátakon aztán jól tartotta magát a magyar futó, és a célba 8.03 másodperces idővel, ötödik helyen dobta be magát, hajszállal elmaradva a negyedik finn Reeta Hurske (8.02 mp) mögött, de a harmadik fehérorosz Elvira Hermann (8.00 mp) is csak kevéssel volt előtte.

„Nagyon jól sikerült a rajtom, melyre mindent feltettem. Sajnos a harmadik gátnál a mellettem futó Roledertől kaptam egy pofont, de a gátfutás ilyen, ez benne van” – nyilatkozta az M4 Sportnak Kerekes, hozzátéve, hogy teljesen elégedett az ötödik hellyel, előre aláírta volna ezt az eredményt, de kicsit azért bosszantja, hogy lemaradt az éremszerzésről. -

„Életem első Eb-döntője volt, örülök az ötödik helynek, de két év múlva már éremért jövök az Eb-re.”

A számot Visser óriási fölénnyel, 7.87 másodperccel nyerte meg, egy tizeddel Roleder előtt, aki századra azonos időt futott Kozák elődöntős – országos csúcsot érő – eredményével, amivel a 22 éves, szintén debreceni vágtázó első volt kora délután. Kerekes az Eb utolsó magyar szereplője volt. A kontinensviadalon a súlylökő Márton Anita révén egy bronzérmet nyert a küldöttség.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában