Dubaji tenisztorna

2019.02.27. 16:21

Federer várhat Fucsovicsra a negyeddöntőben

Fucsovics Márton bejutott a negyeddöntőbe szerdán a dubaji 2,9 millió dollár (812 millió forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán.

A világranglistán karriercsúccsal 35. magyar játékos második mérkőzésén a német Jan-Lennard Struff-fal találkozott, aki az első fordulóban meglepetésre a hetedik helyen kiemelt kanadai Milos Raonicot búcsúztatta. Eddigi egyetlen meccsüket az 54. helyen álló Struff nyerte a 2014-es heilbronni challenger-torna döntőjében.

Második mérkőzésükön a 27 éves magyar sima adogatójátékokkal kezdett, aztán kihasználta harmadik bréklabdáját, és 4:2-re elhúzott. A folytatásban magabiztosan tartotta előnyét, majd – a 28 éves Struff első bréklabdáját hárítva – kiszerválta a 43 perces szettet.

A második felvonásban a nyíregyházi teniszező kétszer is elvette a német adogatását, 4:0-ra meglépett. Innen már nem volt visszaút a bréklabdáig sem jutó Struff számára, aki még kétszer hozta ugyan a szerváját, de 1 óra 15 perc elteltével Fucsovics lezárta a mérkőzést.

„Újra győztem Dubajban, ez már negyeddöntő és csütörtökön a centerpálya következik”

- utalt arra Facebook-bejegyzésében, hogy szerdán a hármas pálya jutott neki. „Nem volt annyira könnyű a Struff elleni meccs, mint az eredményből gondolhatná bárki. Sikerült maradéktalanul megvalósítani a taktikát, tudtam, hogy a meccs kulcsa az lesz, hogy jól ritörnözzek, minél több adogatását visszaadjam.

Az alapvonalról nagyon stabilan játszottam, és a fontos pillanatokban ki tudtam használni a lehetőségeimet”

- elemezte a mérkőzést, majd megköszönte a szép számban kilátogató magyar szurkolók buzdítását.

Fucsovicsra a nyolc között a 20-szoros Grand Slam-bajnok Roger Federer vagy a spanyol Fernando Verdasco vár.

Eredmények:

nyolcaddöntő:

Fucsovics Márton – Jan-Lennard Struff (német) 6:4, 6:2

Hurkacz (lengyel)-Nisikori (japán, 1.) 7:5, 5:7, 6:2

Berankis (litván)-Kudla (amerikai) 6:4, 6:1

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában