siker

2018.11.17. 10:45

Taroltak a magyar táncosok Olaszországban

A lányok nem bízzák el ma­gukat.

Újfent vitték a prímet a magyarok az úgynevezett fit-kid táncműfajban, amely az akrobatika, a talajtorna és a ritmikus gimnasztika elemeit vegyíti táncmozdulatokkal. A Csongrádi Victoria Fitness SE versenyzői ezúttal Olaszországban, a bibionei Európa-bajnokságon mérettették meg magukat, ahol 10 ország több mint 200 versenyzője indult – írja a Borsonline.

Túlzás nélkül állíthatom, hogy idén is a legjobbak között voltunk. Két aranyérmet és egy ezüstöt szereztünk, csapatban pedig harmadikak lettünk – büszkélkedett a lányok edzője, Kádas Kálmán.

Bede Flóra korosztályában második helyezett lett

Bede Flóra második lett a korosztályában, Kozma Bettina első, míg Bede Réka zsinórban harmadszorra nyerte el az Európa-bajnoki címet. Utóbbi még csak 17 éves, de az egyik legnagyobb tehetség a a sportágban – újságolta Kádas. A lányok nem bízzák el ma­gukat, további koreográfiákkal készülnek, hogy jövőre is le­nyűgözzék a zsűrit és a közönséget.

Borítókép és fotó: borsonline.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában