Sanghaji tenisztorna

2018.10.08. 11:08

Fucsovics a legjobb 32 között

A magyar játékos a bosnyák Damir Dzumhurt győzte le két szettben.

A világranglistán 42. helyezett magyar játékos a bosnyák Damir Dzumhurt győzte le hétfőn két szettben, 1 óra 15 perc alatt. Az első játszmában 2:1-es vezetésénél vette el a rangsorban 39. ellenfele adogatását, a másodikban pedig 5:4-es állásnál.

„Új verseny, más körülmények, más labda, gyorsabb pálya, mindig nehéz egy nap alatt átállni, ráadásul Dzumhur egy kellemetlen, mindig nagy harcos, stabil ellenfél, de ma fejben és játékban is fölé tudtam kerekedni. Örülök a mai teljesítményemnek” – írta Facebook-oldalán Fucsovics, aki a múlt héten negyeddöntős volt a pekingi viadalon.

Fucsovics a következő fordulóban azzal a német Peter Gojowczykkal csap majd össze, akit májusban, pályafutása első ATP-tornagyőzelmekor legyőzött a genfi döntőben. A rivális jelenleg a 68. helyen áll a világranglistán.

„Holnap már második forduló Gojowczyk ellen, akinek ez a pálya nagyon fekszik, mert gyorsan és laposan játszik és ezen a borításon nagyon megcsúsznak az ilyen ütések. Nehéz mérkőzés lesz, a maihoz hasonló összeszedett játékra lesz szükségem” – közölte következő vetélytársáról a magyar teniszező.

A kilencedik kiemelt Diego Schwartzman már a nyitókörben kiesett Sanghajban, miután nem bírt az amerikai Sam Querrey-vel.

Eredmény:

1. forduló (a 32 közé jutásért):

Querrey (amerikai)-Schwartzman (argentin, 9.) 6:3, 6:4

Ebden (ausztrál)-Tiafoe (amerikai) 3:6, 6:4, 6:3

Bautista (spanyol)-Rubljov (orosz) 6:3, 6:4

Fritz (amerikai)-Haase (holland) 6:3, 7:6 (7-3)

korábban:

Fucsovics-Dzumhur (bosnyák) 6:3, 6:4

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában