wimbledon

2018.07.11. 14:40

A negyeddöntő jelentette a végállomást Baboséknak

Hétfőtől a páros világranglistán első Babos Tímea, és társa, a francia Kristina Mladenovic a negyeddöntőben búcsúzott a wimbledoni teniszbajnokságon.

A páros versenyben elsőként rangsorolt duó szerdán az Alicja Rosolska, Abigail Spears kettőssel mérkőzött meg, és szenvedett két játszmában vereséget. A torna honlapja szerint a találkozó 1 óra 24 percig tartott.

Az első szettben – amely 53 percig tartott – egyik fél sem tudta elnyerni ellenfele szervajátékát, Rosolskáéknak mindössze egyetlen labdájuk volt ehhez – Baboséknak egy gémben három -, bár azzal rögtön a játszmát is megnyerhették volna. A rövidítésben Rosolskáéknak két labdájuk volt a szettelőnyhöz, és a másodikat már kihasználták.

Babosék a második szett elején elveszítették adogatójátékukat, majd 2:0-s hátrányba kerültek, viszont gyorsan egyenlítettek (2:2). Rosolskáék 3:3 után másodszor is brékelőnyhöz jutottak, amelyet a folytatásban már nem adtak le, és egy újabb brékkel a mérkőzést is lezárták.

Eredmény:

női páros, negyeddöntő:

Alicja Rosolska, Abigail Spears (lengyel, amerikai)-Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 1.) 7:6 (7-4), 6:3

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában