Labdarúgó NB I

2018.06.04. 22:16

Rövidebb lesz a téli szünet

A stadionok felújítása előtt a térség leghosszabb téli pihenője jellemezte a magyar profi bajnokságokat, ennek a futball színvonalára gyakorolt kedvezőtlen hatásáról több szakember is elmondta már a véleményét.

Rövidebb lesz a labdarúgó OTP Bank Ligában a téli szünet a magyar szövetség (MLSZ) elnökségének hétfői döntése értelmében.

Az MLSZ honlapjának beszámolója felidézi, hogy a stadionok felújítása előtt a térség leghosszabb téli szünete jellemezte a magyar profi bajnokságokat, ennek a futball színvonalára gyakorolt kedvezőtlen hatásáról több hazai és külföldi szakember is elmondta már a véleményét.

Az MLSZ elnöksége olyan NB I-es versenynaptár kidolgozását kérte, amely – az adott körülmények, közöttük a stadionok pályafűtésének megléte mellett – a lehető legrövidebb téli szünetet iktatja be. Ez a gyakorlatban már az induló új szezon esetében is folyamatosabb játékot jelenthet – áll a beszámolóban, amely konkrétumokat nem tartalmaz, a szabályozás részleteit ugyanis az MLSZ elnöksége a következő ülésein véglegesíti.

A szombaton véget ért idényben az utolsó őszi fordulót december 9-én, az első tavaszit pedig február 24-én rendezték.

Határozat született arról is, hogy a jövőben az NB II-ben a pro licenc helyett elég lesz az A-licenc megléte a vezetőedzőknek, vagyis bővül azoknak a köre, akik a másodosztályban szerephez juthatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!