A múlt és jövő

2021.09.14. 17:20

Ingyenes vetítéssorozat indul a Cervantes Intézetben

Ingyenes vetítéssorozat indul kedden a budapesti Cervantes Intézetben, ahol a spanyol filmművészet négy kortárs és négy történelmi darabját láthatja a közönség.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Cervantes Intézet tájékoztatása szerint A múlt és jövő című vetítéssorozat a filmeket párba állítva mutatja be a spanyol filmművészet állandó témáit, narratíváit, hagyományait és az új kifejezésmódokat. A filmeken keresztül az érdeklődők a spanyol társadalom változásaiba is betekintést nyerhetnek.

A sorozat első filmpárja két politikai szatíra lesz. Kedden tűzik műsorra a Papírtigrisek című filmet, amely 1977-ben, az első spanyol parlamenti választások idején játszódik, míg a szeptember 21-én látható Selfie a jelenben: a főszereplő Bosco, egy korrupcióval, közpénzek elsikkasztásával, pénzmosással és tucatnyi más gazdasági bűncselekménnyel gyanúsított miniszter fia, akit kidobnak otthonából, így kénytelen munkát keresni.

Szeptember 28-án és október 5-én a Száll a széllel és az Elveszett paradicsom című alkotások rámutatnak, hogy a kultúrának, a művészetnek mekkora szüksége van hazára, otthonra, ahol gyökeret tud ereszteni.

A filmekben két nő tér vissza egykori otthonába, ahol nemcsak emlékeket találnak, hanem gyökereiket is, amelyeket nem sikerült hátrahagyniuk.

A következő két film két thriller lesz. A Los peces rojos (Vörös halak) egy végzetes „háromszög” története, amelyet egy vidéki fiú, egy jobb életre törekvő táncoslány és egy, a hideg számítás és a túlcsorduló szenvedély között őrlődő férfi alkot. Párja A következő bőr című 2016-os alkotás lesz, amelyben nyolc év után előkerül egy kisfiúként rejtélyes körülmények közt eltűnt kamasz. Családja megpróbálja ott folytatni az életet, ahol az korábban derékba tört, de a fiú idegensége lassan kételyeket ébreszt kilétével kapcsolatban.

A sorozatot a nők emancipációjának nehézségeit bemutató filmek zárják.

A Gary Cooper, ki vagy a mennyekben című alkotás az első spanyol filmek egyike volt, amely szabad, önálló, harcos, egyedülálló nőt mutatott be, míg a Nem tudok búcsút venni egy jelenkori történet, amelyben Carla édesapja betegsége miatt tér vissza a gyerekkori házba, majd közösen indulnak Barcelonába, hogy elmeneküljenek a valóság elől.

Mint írják, folytatódnak az online vetítések is az intézet Vimeo-csatornáján, ahol szeptember végéig a Coruna Kortárs Audiovizuális Művészeti Fesztivál válogatásában olyan rövidfilmek és kísérleti filmek láthatók, amelyek a filmművészeti nyelv megújítására törekednek.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában