Párbeszéd

2018.09.22. 13:09

A magyar teátrum jövőjéről tanácskoztak a színházi világ képviselői

A szakma legkülönfélébb szegleteiből érkezett a 150 résztvevő.

A konferencia célja a párbeszéd volt – hangsúlyozta Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) főtitkára az Echo Tv Kultúrklub című műsorában. Hozzátette: a színházi szakma minden szegmenséből több mint 150 fő – művészeti igazgatók, gazdasági vezetők, művészek, menedzserek – részvételével zajlott a tanácskozás.

Elhangzott, hogy a konferencia évről évre az országos színházi évadnyitóhoz kötődik, amelynek részeként szokták átadni az MMA által alapított Kaszás Attila-díjat is. A tatabányai Jászai Mari Színház által vendégül látott eseményen négy szekcióban folyt az eszmecsere. Volt beszélgetés a társasági adó rendszeréről és hatásairól, a színházi háttérszakmákról, a színházi emlékezetről, a színházvezetés művészetéről, de a színházi kritikáról és annak a művészekre, intézményekre, közönségre gyakorolt hatásairól is.

- Nagyon boldogok lehetünk, hiszen hatalmas gazdagsága van a színházi kultúránknak, ellentétben más európai országokkal, például Olaszországgal, ahol sorozatban zártak be színházakat az elmúlt időszakban – mutatott rá Kiss János, a Győri Balett igazgatója a műsorban.

Elmondta, az iskolától a járadékig tartó táncművészi életpályamodellt készítettek. – Ebben benne van természetesen a néptánckultúránk, a balett, a kortárs és mindaz a hatalmas gazdagság, ami a magyar táncművészetet is jellemzi – fogalmazott.

A kőszínházak működését értékelve Kucsera Tamás Gergely jól szabályozott, jól átlátható finanszírozási elvek mellett kialakított gyakorlatról beszélt, amelynek köszönhetően a nemzeti intézmények és a független társulatok működése is biztosított. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a társasági adókedvezményes rendszer sok kritikát kapott, ezért is szerepelt a konferencia programján. Hozzátette: a jövőben szükség lesz a két finanszírozási forma együttes áttekintésére.

Borítóképünk kivágás a fenti videóból

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában