Támogatás

2024.06.22. 09:47

Megjelentek a Nemzeti Tehetség Program idei pályázatai

A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közleménye szerint idén is több milliárd forint áll rendelkezésre a Nemzeti Tehetség Programban a tehetségek támogatására.

MW

A források által évente 300-350 ezer fiatalt ér el a program

Forrás: Shutterstock

Fotó: Studio Romantic

„Magyarország kormánya elkötelezett a tehetségek támogatása mellett, ezért a nehéz gazdasági helyzetben is segíti a hazai és határon túli fiatalokat tehetségük kibontakoztatásában” – fogalmaztak.

Kifejtették, hogy a Nemzeti Tehetség Programnak köszönhetően 2009 és 2023 között eddig csaknem 20 ezer projekt támogatása valósult meg, több mint 37 milliárd forint értékben. A források által évente 300-350 ezer fiatalt ér el a program.

A most megjelent felhívásokra összesen több mint 2,7 milliárd forint támogatási igényt lehet benyújtani – jelezték.

A 14 pályázati felhívással a tehetségeket, a hazai és határon túli oktatási intézményeket, tehetségsegítő szervezeteket, valamint a tehetségeket támogató projekteket megvalósító szervezeteket támogatja a KIM.

Kiemelt szerepet kap az MTMI-terület

A közlemény szerint az idei évben is a kiemelt célok között szerepel a tanulmányi versenyek, valamint az MTMI-területeken, vagyis a matematika, a természettudomány, a műszaki tudományok és az informatika területén megvalósuló tehetséggondozó programok támogatása.

Újdonságként jelent meg a „STEM Akadémia” tehetséggondozó program megvalósítása című pályázat, amelyre felsőoktatási intézmények jelentkezhetnek.

A kiírás célja komplex, felmenő rendszerű tehetséggondozó programok megvalósítása, annak érdekében, hogy növekedjen a MTMI-területeken felsőfokú tanulmányokat választó hallgatók aránya

 – tették hozzá.

A KIM által koordinált program pályázati lehetőségeiről a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő honlapján kaphatnak bővebb tájékoztatást az érdeklődők.

A pályázók projektterveiket elektronikus űrlapon nyújthatják be; a nyílt pályázati felhívások benyújtási határideje július 31, 

bővebb információ a IDE KATTINTVA található.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában