Cinkos, aki néma

2022.09.07. 06:34

Hallgatnak a Soros-féle szervezetek az ElkXrtuk című film elleni perről

Sem a Soros-szervezetként is számontartott Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), sem a Helsinki Bizottság jogászai nem adtak érdemben választ a Magyar Nemzetnek a Megafilm Kft. ellen a Medián közvélemény-kutató cég vezetője által indított per kapcsán.

Kálomista Gábor filmproducer ezúttal hiába várja a jogvédő szervezetek felhördülését

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Kurucz Árpád

Az óriási érdeklődésre számot tartó, a 2006-os véres események és az elhíresült Gyurcsány-beszéd körülmé­nyeit feldolgozó, vállaltan fiktív elemeket tartalmazó ElkXrtuk című film bíróságra citálásával kapcsolatban a Magyar Nemzet szerette volna megtudni a baloldalon a szabadság- és emberi jogok élharcosaiként számontartott jogászoktól, hogy bíróság elé vihető-e vagy cenzúrázható-e egy vállaltan fik­ciós elemeket tartalmazó játékfilm.

A lap arra is kíváncsi volt, szerintük egy játékfilm esetleges betiltása, a gyártó cég megbüntetése kimeríti-e a szólásszabadság, az alapvető alkotmányos és emberi jogok elleni súlyos támadás esetét, illetve vállal­nák-e a magyar jogban eddig példa nélküli perben az alperes jogi védelmét. 

A TASZ tájékoztatása szerint „az alapvető jogok tiszteletben tartására az állam köteles, ezért a TASZ azokban az esetekben nyújt segítséget lassan három évtizede, amikor valakit vagy az állam tevékenysége, vagy az állam mulasztása miatt ér jogsérelem”. Kifejtették:

a Mega Film Kft.-t – a Hann Endre által indított per eredményeként – ilyen sérelem nem érheti, mert Hann Endre nem állami szereplő

– hangsúlyozták.

A Helsinki Bizottság nem válaszolt a Magyar Nemzet megkeresésére. Az Amnesty International magyarországi szervezetét is megkeresték, ahol választ ígértek, de végül ez lapzártáig nem érkezett meg.

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója ugyanakkor rea­gált a perre. Szerinte 

kommunikációs és jogi szempontból is hibás lépés, hogy Hann Endre beperelte az ElkXrtuk című film készítőit, mert így ő maga erősíti meg azt az általa elutasított értelmezést, miszerint róla formázták az alkotók a Gyurcsányt szolgáló kutató karakterét. Ezáltal még inkább összeköti magát a bukott miniszterelnökkel és az egész baloldallal

– tette hozzá. Az Alapjogokért Központ főigazgatója kifejtette, hogy jogi szempontból is aggályos a dolog, mert a magyar alkotmány-, polgári és büntetőjog is védi a szólás és művészi alkotás szabadságát, ráadásul a közéleti szereplőknek szélesebb körben kell tűrniük a személyükkel összefüggésbe hozható állításokat, a velük esetlegesen összeköthető ábrázolásokat.

Szánthó Miklós szerint 

Hann indítéka az lehet, hogy már ő maga is méltóságán alulinak találja, ha Gyurcsány Ferenccel kötik össze.

A múlt csütörtökön kezdődött perrel kapcsolatban Kálomista Gábor filmproducer elmondta: várják a következő tárgyalást, ami október 11-én lesz. A bíróság felhívta a felperes figyelmét, hogy milyen formában kell pontosítania a keresetét, a Mega Filmtől pedig azt kérte, hogy bizonyítékokkal támassza alá azokat a mondatokat, amelyek elhangzottak egy színész szájából – részletezte a producer, aki továbbra is példátlannak nevezte a pert.

– A dolog érdekessége, hogy Hann Endre először peren kívüli megegyezést ajánlott, illetve azt kérte, hogy fizessünk neki hárommillió forintot és kérjünk elnézést. A perben viszont már azt kéri, hogy tiltsák be a filmet

– fejtette ki a Kálomista Gábor, aki emlékeztetett: hosszas kutatás után készítették el a filmet, amelynek tartalmát szerinte úgy lehetne cáfolni, ha a felelősök kiállnának és elmondanák, mi történt valójában. A magukat függetlennek mondó jogvédő szervezetek hallgatásáról úgy fogalmazott: vagy a gazdájuk nem engedte, hogy nyilatkozzanak, vagy úgy gondolják, hogy az emberi és szabadságjogokat lehet különböző mércével mérni attól függően, hogy ki milyen közéleti beállítottságú.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában