Kavalkád

2022.06.25. 07:20

Újra megtartják a F.A.L.U. fesztivált

Mintegy háromszáz programmal várja a látogatókat a Falvak Ahol Lehetetlen Unatkozni (F.A.L.U.) elnevezésű összművészeti fesztivál, amelyet két év kihagyás után július 7. és július 10. között tartanak a Somogy megyei Szilvásszentmártonban.

Lengyel Gábor (Fidesz-KDNP) polgármester az évente sorra kerülő, de 2020-ban és 2021-ben a koronavírus-járvány miatt elmaradt esemény sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az idei események között koncertek, kiállítások, színházi előadások éppúgy megtalálhatók, mint a hagyományőrző, népi kulturális, kézműves és sportprogramok vagy az író-olvasó találkozók.

Kiemelte: a nyitónapon, csütörtökön a Levendula színpadon három erdélyi kötődésű együttes, a Teddy Queen, a 4S Street, és a Bagossy Brothers Company lép fel, őket pénteken a Budapest Bár és a Kiscsillag, szombaton The Sharonz, a Best of Geszti és a Jazz+Az énekesnői, valamint az Elefánt követi. Vasárnap Tóth Vera és a Budapest Orchestra, valamint a Leander Szimfonik mutatkozik be.

A Pajtaszín-térben a Roxínház az Anconai szerelmesek és a Süsü, a sárkány kalandjai, a Balaton Teátrum a Rege a tihanyi visszhangról című musicallel jelentkezik - tette hozzá.

A polgármester közölte: a látogatók kipróbálhatnak egy szabadulószobát, e-bike túrán is részt vehetnek, Mónus József "Fehér Farkas" távlövő íjász átlő a szilvásszentmártoni tó felett, és egy hat méter átmérőjű ulánbátori jurtát állítanak fel a község szülötte, a fesztivál résztvevője, Lőrincz L. László mongolkutató, író tiszteletére.

Lengyel Gábor szavai szerint a F.A.L.U. Magyarország legbarátságosabb fesztiválja, ahonnan feltöltődve, pozitív élményekkel távoznak a látogatók.

Az itt élők lelkes lokálpatriótaként építik, szervezik a fesztivált, amelyben Szilvásszentmárton fejlődésének lehetőségét látják - fogalmazott a településvezető.

Lengyel Gábor beszámolt arról, hogy a fesztiválnak is köszönhetően a község ismertsége nőtt, a mintegy kétszáz lelkes faluba az elmúlt években új lakók jöttek, akik ingatlanokat vásároltak, újítottak fel.

Biró Norbert (Fidesz-KDNP), a Somogy megyei közgyűlés elnöke azt mondta, a szilvásszentmártoni esemény felkerült Magyarország kulturális térképére, megmutatja Somogy szépségeit és bizonyítja, hogy a megyében "van élet" a Balaton-parton, Kaposváron kívül is.

Gelencsér Attila (Fidesz), Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta: a Zselicben tizenkét évvel ezelőtt még a reménytelenség volt az úr, a térséget az elvándorlás, a kilátástalanság jellemezte, ám az itt élők és a polgármesterek szorgalmas, kitartó munkájának köszönhetően eljutott oda, hogy képes idecsábítani embereket.

A fesztivál honlapja szerint a F.A.L.U. a magyarság kultúrájának sokszínűségét hivatott bemutatni, arra törekszik, hogy kulturális hidat építsen a határon inneni és túli magyarok között, ezért azon Erdély, a Felvidék és a Vajdaság is képviselteti magát.

Lengyel Gábor az MTI-vel korábban közölte: Szilvásszentmárton és környéke csendes, nyugodt, az itt élők haza- és vendégszeretőek, érdeklődnek a kultúra iránt, fontos számukra az identitásuk megőrzése, vagyis a helyszín alkalmas egy ilyen fesztivál megtartására.

Borítókép: YouTube

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában