Hallgassa meg!

2022.06.06. 10:55

Békedal született huszonkét magyar előadó közreműködésével (videó)

Seress Rezső Szeressük egymást, gyerekek című legendás dalát adják elő együtt a hazai zenei és színházi élet képviselői Molnár Levente hívására.

Huszonkét énekes, zenész és színész szólista közreműködésével jött létre a Molnár Levente operaénekes által életre hívott összefogás, amely a megbékélést hirdeti. Pünkösdvasárnap, június 5-én mutatták be a Géczy Dávid rendezte videóklipet, amelyben Bodrogi Gyula, Keresztes Ildikó, Miklósa Erika, Molnár Piroska és Oszvald Marika is szerepel további neves művészek mellett – írja a Magyar Nemzet.

Seress Rezső Szeressük egymást, gyerekek című legendás dalát adják elő együtt a hazai zenei és színházi élet képviselői. Molnár Levente hívására született meg a felvétel, amelyben a hangszeres és énekes szólisták mellett a Budapest Scoring szimfonikus zenekara, vegyeskara és gyermekkórusa szerepel, és Böjte Csaba atya is közreműködik gyermekeivel.

Szívem szerint ukrán és orosz gyerekekkel forgattam volna

– mondja Molnár Levente.

Ugyanakkor nemcsak a körülöttünk zajló nemzetközi helyzetre szerettem volna reflektálni. A béke általános érvényű igény, minden ember vágya. Ideje, hogy ismét elkövetkezzen az az időszak, amikor az országon belül a lelkekben is béke van, és a legkülönbözőbb nézeteket valló és művészeti ágat, stílust képviselő emberek képesek együttműködni, közösen alkotni. Ezt szerettük volna ábrázolni Seress Rezső üzenetével, a dalbemutatót pedig pünkösd vasárnapra szántuk.

A dal hangszerelője és zenei vezetője Elek Norbert billentyűs, számos zenei és színházi projekt munkatársa, hangszeres szólistái: Bársony Bálint (furulya), Boros Misi (zongora) és Mága Zoltán (hegedű). A tizenkilenc énekes és színész szólista: Baricz Gergő, Bodrogi Gyula, Fischl Mónika, Keresztes Ildikó, Kováts Kolos, LL Junior, Miklósa Erika, Molnár Levente, Molnár Piroska, Oszvald Marika, Pély Barnabás, Péter Szabó Szilvia, Reviczky Gábor, Szolnoki Péter, Szulák Andrea, Szvorák Katalin, Szakács Szilvia, Vadkerti Imre és Wolf Kati.

A háromnapos forgatás négy helyszínen zajlott, két stúdió mellett a fóti római katolikus templomban és a Halászbástyánál készítették a videóklipet.

A hazai művészvilág közös produkciójának célja, hogy szeretetet és összefogást fejezzen ki, hogy erősítse a nemzet egységét és a békét mint egyetemes értéket hirdesse minden zenei műfajt átölelve.

Borítóképünkön Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas operaénekes. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában