A magyar film új aranykora

2022.04.02. 12:45

Egy évtizede mutat mintát a világnak a magyar filmfinanszírozási rendszer

Kollarik Tamás filmes szakember szerint az elmúlt évtizedben a magyar filmgyártás egyik aranykorát éljük.

Az elmúlt évtizedben a magyar filmgyártás 3 Oscar-díjat is kiérdemelt. Először a Saul fia nyert a 2016-os esztendőben, majd egy évre rá a Mindenki című rövidfilmet díjazták, idén pedig a 8,651 milliárd forint közvetett magyar állami támogatásban is részesülő Dűne kapta a legtöbb elismerést, beleértve egy magyar szakember, Sipos Zsuzsanna Oscar-díját is. Kollarik Tamás filmes szakemberrel arra kereste a választ a Magyar Nemzet cikkében, mi áll a magyar filmgyártás és a magyar filmsikerek mögött.

Ha a nemzetközi díjakat nézzük, és ebben benne van az Oscar-díjakon kívül még több száz rangos elismerés is, akkor feltétlenül elmondható, hogy az elmúlt évtizedben a magyar filmgyártás egyik aranykorát éljük

– mondta Kollarik Tamás filmjogász, egyetemi oktató arra a kérdésre válaszolva, hogyan látja a magyar film jelenlegi helyzetét.

Hangsúlyozta, szerepe van ebben annak is, hogy 2011-ben megújult a filmigazgatási rendszerünk, aminek eredményeképpen jóval több állami forrás jelenik meg a magyar filmiparban, mint korábban. Közel egy évtizede van lehetőség arra, hogy teljes egészében állami finanszírozással készülhessenek új magyar filmek. Kollarik Tamás hozzátette, hogy a 2015-ben bemutatott, majd egy évvel később Oscar-díjjal jutalmazott Saul fia, amelyet Nemes Jeles András rendezett, túlnyomórészt állami támogatásból készült.

A Nemzeti Filmiroda adatai szerint a filmalaptól 311 millió forint közvetlen, majd 90 millió közvetett támogatást kapott a Saul fia. A 2017-ben Oscar-díjjal jutalmazott Mindenkit, Deák Kristóf 2016-os rövidfilmjét a Kollarik által vezetett Mecenatúra program támogatta. A film szintén javarészt állami támogatásból készült, 8 millió forint volt a Mecenatúra finanszírozása és 2 millió forint közvetlen támogatást kapott, ezért fogalmazhatott az Oscar-díj-átadó után Kollarik úgy, hogy népmesei siker, hiszen elvétve viheti haza az aranyszobrocskát ennyire minimális költségvetésből készült film.

A filmes szakember arról is beszélt, hogy az Orbán-kormány nemcsak a közvetlen állami támogatás révén segíti a magyar filmeket, hanem közvetett módon is támogatja a kortárs magyar műalkotásokat, miközben ezen a módon a filmipart és így az abban dolgozó magyar filmes szakembergárda munkalehetőségeit is segít megteremteni. Jó példa erre a Frank Herbert regényéből Denis Villeneuve rendezésében filmvászonra álmodott Dűne, amely összesen 10 Oscar-díj-jelölésből hatot el is hozott.

A film több száz hazai szakember közreműködésével főként Magyarországon készült, Sipos Zsuzsanna díszletberendezőként Patrice Vermette látványtervezővel együtt pedig elnyerte az Oscar-díjat a legjobb produkciós tervezés kategóriában. Kollarik Tamás hozzátette, hogy mindezek az állami támogatások megtérülnek a magyar nemzetgazdaság számára, továbbá ma már több 10 ezer ember dolgozik vagy áttételes módon kapcsolódik a magyar filmiparhoz.

De nemcsak a népszerűbb filmek díjazásában jeleskedő Oscar-gála közvetítése közben volt jó magyarnak lenni, hanem a művészfilmeket díjazó berlini vagy cannes-i filmfesztiválokon is az elmúlt évtizedben

– fogalmazott a szakember.

Kiemelt példa lehet Enyedi Ildikó díjnyertes filmje, a Testről és lélekről, amely szinte teljes egészében állami forrásból készült, közel 560 millió forintot kapott. A berlini filmszemlén erőteljes kritikát megfogalmazó Enyedi Ildikó újabb filmet készíthetett, állami támogatás felhasználásával, mert a nemrég bemutatott filmje, A feleségem története összesen 1,230 milliárd forint közvetlen támogatást kapott a filmalaptól és 537 millió forint közvetett támogatást, ami összesen 1,767 milliárd forint állami finanszírozás.

Kollarik Tamás arra is válaszolt, mi kell ahhoz, hogy a magyar film továbbra is sikeres legyen.

A szakember elmondta, hogy a filmipar erőteljes fejlődése a kiszámítható és biztos jogi és gazdasági környezetnek köszönhető. Már vannak országok, amelyek sok esetben előnyösebb pénzügyi feltételeket kínálnak, de Budapest mellett szól a biztonság, a Nemzeti Filmirodának köszönhető transzparens működés és természetesen a hihetetlenül felkészült magyar szakembergárda.

Hozzátette:

A siker feltétele az is, hogy ne csak a filmiparra és a játékfilmekre koncentráljunk, hanem a kisebb költségigényű műfajokra is, hiszen az animációs, a dokumentum- vagy a természetfilmek is nemzeti kultúránk részei. Fontos, hogy támogassuk a fiatalokat és a tehetségeket, mert Deák Kristóf Oscar-díja is bizonyítja, hogy alacsony költségvetésű filmmel is világraszóló sikereket lehet elérni.

Kollarik Tamás szerint a magyar kreativitás megmutatkozik a filmben.

András Ferenc és Sándor Pál közös mondását tudom idézni: a magyar nemcsak lóra, hanem filmre termett nemzet is

– fogalmazott.

Aki minket választott hazájául

Megérdemel némi figyelmet Mac Ruth, akinek idei Oscar-díja nem kapott nagy publicitást. Kollarik Tamás elmondta, hogy Mac Ruth 15 éve él Magyarországon, Budapesten, magyar családja van, kiválóan beszél magyarul, megszerezte a magyar állampolgárságot. A filmes szakember hozzátette, Mac Ruth a legnagyobb hollywoodi filmeken dolgozik, idén pedig a 4. jelölését már Oscar-díjra váltotta. Kollarik Tamás kiemelte, hogy az ő története kiváló tanmese arról, milyen izgalmas szakmai-kulturális tengelyben létezik most a magyar film és a magyar filmgyártás. Egy Los Angeles-i amerikai állampolgár a film fővárosa helyett inkább Magyarországot választja, itt rendezi be az életét, itt alapít családot.

Mindez arról is szól, hogy nem lehet Magyarország olyan rossz hely, ha minket választott

– emelte ki.

Borítókép: MTI / Máthé Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában