Képzőművészet

2022.03.04. 09:40

Gyűjteményének új szerzeményeit mutatja be a Ludwig Múzeum

A kiállítás április 24-ig látható.

Az elmúlt 7-8 évben a gyűjteménybe érkezett, a közönség előtt eddig rejtve maradt műalkotásokból mutat be válogatást Helyiérték – Új szerzemények címmel a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum péntektől.

A Helyiérték nem az első, új szerzeményeket bemutató kiállítása az intézménynek, annyiban azonban más, mint az előzőek, hogy elsősorban az NKA kollégiumai segítségével megvásárolt, az aacheni Ludwig Stiftung által letétbe helyezett, illetve művészek és műgyűjtők által adományozott 500 műalkotásból mutat be válogatás – emelik ki a múzeum csütörtöki közleményében, amelyben felhívják a figyelmet arra, hogy a gyűjtemény további műveit a múzeum honlapján találják meg az érdeklődők.

Mint írják, a mostani válogatás egyben áttekintést ad a Ludwig Múzeum gyűjtőköréről is. Szerepelnek benne a neoavantgárd progresszív művészei, a hetvenes évek konceptuális tendenciái eddig még be nem mutatott munkákkal, illetve a vajdasági BOSCH+BOSCH alkotói, párhuzamba állítva a Pécsi Műhely tevékenységével.

Külön termet kaptak a 2010-es évek végén egyre markánsabbá váló festészeti fordulat fiatal alkotói és a legfiatalabb művésznemzedék további tehetséges képviselői.

Tematikus blokkokban láthatók a frissen bekerült ukrán, valamint szlovák, észt, lengyel, orosz és albán művek, összevetve a magyar törekvésekkel.

Hasonló egységekbe kerültek a női szerepmodelleket vizsgáló munkák, az egyéni és kollektív történelmi emlékezetet/traumákat érintő, elsősorban fotó alapú művek, az (ön)arcképek és hiányuk.

A közlemény szerint a kiválasztott művek olyan általánosabb művészetelméleti kérdéseket is felvetnek , mint a „képtelenség”, avagy a képi identifikáció nehézsége és elvesztése, a művész és a művészet társadalomban betöltött pozíciója, a táj és az életkép tradícióinak felülírása, valamint a három dimenzió és a sík viszonya.

Mint írják, a kiállítás rendezése során arra törekedtek a kurátorok, hogy inkább – a művekhez írt szövegek segítségével – a látogató maga is új nézőpontokat keressen és új összefüggéseket teremtsen a művek között.

A kiállítás április 24-ig látható a Ludwig Múzeumban.

Borítókép: Érdeklődő a BarabásiLab: Rejtett mintázatok – A hálózati gondolkodás nyelve című kiállításon a Ludwig Múzeumban, a Múzeumok éjszakája országos megnyitója után 2021. június 26-án. Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában