Régi Képtár

2021.12.14. 18:00

A következő állomáshoz ért a Szépművészeti Múzeum rekonstrukciója

A Barokk szárny műemléki munkálatai során mintegy 1600 négyzetméternyi kiállítótér újult meg, valamint új, korszerű hűtési és fűtési rendszert is kiépítettek.

A múzeum átfogó rekonstrukciójának újabb állomásaként, az épület Barokk szárnyának felújított részén, több mint 1500 négyzetméteren, új koncepció szerint rendezve nyílt meg a Szépművészeti Múzeum Régi Képtárának új állandó kiállítási egysége.

A tárlat a 17. század európai képzőművészetének fő korszakait mutatja be, kronologikus sorrendben, földrajzi régiók, iskolák szerinti tagolásban.

A múzeum tájékoztatása szerint a 11 teremben és 16 kabinetben kiállított, valamivel több mint 300 festményből összeállított válogatásban a század szinte minden műfaja, iskolája és stílusirányzata jelen van. A korszak legismertebb alkotói, többek között Velázquez, Van Dyck, Rubens, Murillo remekműveit láthatják az érdeklődők.

Az új kiállítás a korábban a Román / Dózsa György úti szárnyban megnyílt, az Európai művészet 1250-1600 című állandó tárlat szerves folytatása.

A most megnyílt állandó kiállítási egységgel együtt a látogatók immár 5 évszázad európai művészeti irányzatairól és a legfontosabb alkotóiról kaphatnak átfogó képet, a korai gótikától a barokk művészetig.

A Barokk szárny műemléki munkálatai során mintegy 1600 négyzetméternyi kiállítótér újult meg, valamint új, korszerű hűtési és fűtési rendszert is kiépítettek.

A Szépművészeti Múzeum átfogó felújításának és modernizációjának utolsó lépésekénként jövő év márciusában nyílik meg az 18. századi európai művészetet bemutató, 2. emeleti állandó kiállítás és az impozáns Barokk Csarnok.

A múzeum városligeti szárnyában a 17. század művészetét bemutató állandó kiállítás magában foglalja a korábban külön egységként bemutatott holland gyűjteményt is, amelynek köszönhetően nemcsak a korszakról nyújtott áttekintés vált teljessé, hanem újabb művészettörténeti összefüggések szemléltetésére is lehetőség nyílt.

A múzeum 2015-ben indult rekonstrukciójának köszönhetően modernizálták az intézményt, korszerűsítették az elavult fűtőrendszert, klimatizálták a kiállítótermeket, felújították a tetőszerkezet nagy részét, új kiállító- és közönségforgalmi tereket és korszerű raktárhelyiségeket alakítottak ki az épületben, valamint felújították a közönség elől 70 évig elzárt Román Csarnokot is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában