Interjú

2021.11.04. 16:43

Óriási siker az Elk.rtuk, lehet, hogy jön a folytatása

Kálomista Gábor producer az Origónak azt mondta, már tudja, honnan kezdődhetne a második rész. November 9-én lesz a brüsszeli világpremier, óriási az érdeklődés.

Forrás: ELK RTUK / Facebook

Szabad országban élünk, mindenki a független magyar bíróságoknál keresni tudja az igazát. Ha ő úgy gondolja, hogy bármilyen sérelem érte, akkor ajánlom neki, hogy indítson polgári pert vagy tegye a dolgát. Ezzel nekünk egyébként nincs feladatunk – mondta el az Origónak adott interjúban Kálomista Gábor, az Elk.rtuk című film egyik producere Hann Endre közvélemény-kutató kifogásaira, aki magára ismert a film egyik negatív karakterében.

Kálomista kifejtette, hogy

hiába fenyegetőzött eddig a baloldal, semmilyen megkeresés nem érkezett még hozzájuk, amely jogi útra terelte volna az ügyet.

A producer mesélt még a film fogadtatásáról, a hatalmas sikerről, a film brüsszeli bemutatójáról pedig elmondta, hogy a baloldal éppen akkorra időzítette Márki-Zay Péter brüsszeli bürokraták előtti bemutatkozását, amikor a film nemzetközi premierje lesz.

„Nagyon jó érzéseink vannak a filmmel kapcsolatban, és látszik, hogy a nézők is szeretik.

Az elkövetkező napokban átlépjük a százezres nézőszámot,

szóval azt gondolom, hogy ez egy egyértelmű sikertörténet.

A koronavírus-járvány kezdete óta ilyen erősen induló film még nem volt”

– mondta Kálomista Gábor.

A producer elmondta, a balliberális oldal továbbra is megpróbálja a filmet ellehetetleníteni, mert rettenetesen fáj nekik.

„Ezt meg is értem, megértem a fájdalmukat.”

A teljes interjúért kattintson IDE!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában