erdély

2021.11.01. 16:31

Kopjafákat avattak az elhunyt kalotaszegi zenészek emlékére

A cél az volt, hogy méltó emléket állítsanak azoknak a falusi mestereknek, akiknek zenéjét a mai muzsikusok is megtanulták és játsszák.

Kopjafák felavatásával emlékezett meg az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete a kalotaszegi népzene elhunyt mestereiről. Az elmúlt hétvégén öt községben sikerült emléket állítani az egykori muzsikusoknak – írja a Maszol.

Több kalotaszegi községben avattak kopjafákat az elmúlt hétvégén az egykor ott élt népzenészek emlékére. A történet két évvel ezelőttre nyúlik vissza, az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete szervezésében 2019-ben Erdélyszerte több jótékonysági koncert valósult meg. A gyűjtés célja az volt, hogy méltó emléket állítsanak azoknak az elhunyt falusi mestereknek, akiknek zenéjét a mai muzsikusok is megtanulták és játsszák.

Az első 5 kopjafát Kalotaszeg zenészei tiszteletére állították a halottak napját megelőző hétvégén. A helyszíneken rövid beszéddel, muzsikával emlékeztek meg azokról, akiknek a nevei felkerültek a kopjafákra.

Az öt kopjafát a magyarlónai és bánffyhunyadi református temetőkben, a gyerővásárhelyi magyar temetőben, a bogártelki templom udvarán és a mérai temetőben helyezték el. A Kun Péter által kifaragott kopjafákra 34 név került fel.

Borítókép: maszol.ro / Türei Lengyel László

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában