gubancos

2021.10.24. 09:10

Négy év után jelentkezik új albummal a Bohemian Betyars

Négy év után jelentkeznek új nagylemezükkel a hazai a speed-folk-freak-punk nagykövetei, a Bohemian Betyars. A Gubancos című anyag a zenekar tagjainak eklektikus ízlését egyesíti, a szövegvilágban pedig a globális és személyes rosszullét, illetve ennek a teljesen ellenpárja is megtalálható. Ezt a sokféle hatást gyúrták egybe egy zalai kis faluban, a világtól távol, a stúdióköltségeket kriptovalutával fizették ki, a megjelenéshez pedig egy jótékonysági NFT kampány is társul.

Fotó: Kolos Ádám

A Gubancos első dalai már három évvel ezelőtt kezdtek el körvonalazódni, és vannak köztük olyanok is, amiket csak idén nyáron sikerült befejezni. A Bohemian Betyars tehát bőven adott időt magának arra, hogy beérjen ez az anyag, ebben pedig

a legnagyobb szerepet egy kis zalai falucska játszott, ahová a karantén idejére elvonultak.

Saját bevallásuk szerint a munkafolyamatot és a végeredményt is az teszi különlegessé, hogy hat ember szűrőjén kell átfutnia minden dalnak ahhoz, hogy elégedettek legyenek – és mivel mind a hatuk nagyon más zenei közegből érkezik, mindig eklektikus lesz kimenetel.

“Az igazi vérremenő csaták nálunk elképzelhetetlenek. Mindenkinek vannak és lehetnek észrevételei, amiket demokratikusan megvitatunk, megízlelgetünk, kipróbálunk.

Szerintem a zenekar eddigi lemezei és egy koncertje is sokféle hangulaton viszi át a hallgatót, ezért nekünk inkább csak egy izgalmas feladat összegyúrni a kavalkádot, mintsem megoldhatatlannak tűnő akadály” – meséli a munkafolyamatról Szűcs Levente frontember.

A lemez dalszövegeit Szűcs Levente és Palágyi Máté “Kakas” írta, kivéve a nagysikerű, Makuka című dalt, amit a zenekar közösen jegyez. Kicsit a borongósabb, keserédes szövegek vannak többségben, amiről a következőképp mesélnek:

“Ha könnyedén szeretném fogalmazni, akkor egy eléggé gubancos időszakomat, ha őszintén, akkor egy eléggé elveszett és depresszív időszakomat írtam ki és zártam le magamban és ezekben a dalszövegekben

” – meséli Szűcs Levente, amihez Palágyi Máté a következőket fűzi hozzá:

“Levi befelé forduló öngubancolása mellett számomra a külső világ törékenysége, a környezetünk egyre jobban elhatalmasodó önimádata került középpontba. A Csavargó óta eltelt időben nagyon sok csalódás ért a világ eseményeiben – ezt a élményt szerettem volna átadni a dalokban, ez bennem feloldozott egy-két gubancot.

Jó lesz kiordítani ezeket koncerteken, remélem a hallgatókban is elindít valamit!”

A 8 dalos lemezhez két különleges, bónusztrack is tartozik – az egyik Parno Graszttal közösen előadott Kelen Shavo című dal live felvétele, ami egy csipetnyi ízelítőt ad a koncerteken uralkodó, őrületes hangulatból, illetve egy zalai zenész-producerrel, BúShMeN-nel rögzített Élet és hírnév, aminek szövege Janus Pannonius verseiből, epigrammáiból állt össze.

Fotó: Kiss Krisztina

A zeneiségen túl a Gubancos felvétele és utóélete is nagyon különleges. A Bohemian Betyars ugyanis mindig fontosnak találta az alulról építkező, kísérleti projekteket, a rajongókkal való különleges kapcsolat kialakítását: ezzel az anyaggal pedig a kriptovaluták világába hívják kalandozni a hallgatókat.

Egy jótékonysági kampány keretében ugyanis október 31-től mindenki megvásárolhatja az album dalszövegeinek egy-egy sorát.

Az adományozók a lemez digitális megvásárlásán kívül kapnak egy blokklánc hálózaton hitelesített kupont is (NFT), amely biztosítja a vásárlás hitelességét, és tagja lesz a zenekar legbelsőbb támogatói körének. A befolyt összeget pedig fiatal, feltörekvő zenekaroknak szeretnék odaadni egy miskolci tehetségkutató keretében.

A lemez stúdióköltségeit is egy kriptovaluta alapú, online videójáték termékével fizették ki (Axie Infinity), amely valószínűleg az első ilyen album Magyarországon. Az NFT jótékonysági kampányon kívül az október 31-i Akváriumos lemezbemutató koncertjüket a Decentraland nevű virtuális valóságban is közvetíteni fogják.

Az új albumot ezen a linken megtalálod.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában