Történelmi újrajátszók

2021.10.12. 10:50

Középkori életmód: elkészült a Regnum Fest dokumentumfilm (videó)

Több mint száz főnyi középkori harcos, kézműves és hadinép vett részt a forgatásokon.

Forrás: Regnum Fest

Fotó: Brieber Sándor

Dokumentumfilmmel rögzíti a magyarországi történelmi újrajátszók világának jelenlegi helyzetét az A HON Alapítvány. Az eredetileg történelmi fesztiválnak tervezett rendezvényt 2020 szeptemberében a koronavírus-járvány miatt nem lehetett megtartani.

A fő megjeleníteni kívánt korszak a magyar állam történetének az első évszázadai voltak, Szent László lovagkirály alakjával a középpontban. Az online térbe költöztetett program filmkészítésben csúcsosodott ki. 2021 elején elindult előkészítési folyamatok eredményeként tavasszal lezajlott a forgatás.

A film keretét utazás adja időben és térben, mely során riporter látogat Magyarország számos pontjára, ahol a

hagyományőrző csapatok vezetői beszélnek tevékenységükről.

Minden helyszínen megelevenedik egy Szent Lászlóhoz kapcsolódó legendákból ismert történet. A tíz forgatási helyszínen, tizenöt forgatási nap alatt rögzített felvételek eredménye a 73 perces Regnum Fest dokumentumfilm. Elkészült 53 perces tévés változata is és további húsz rövid imázsfilm, melyek egy-egy kézműves vagy csapat tevékenységét jelenítik meg.

Fotó: jelenet a filmből / Regnum Fest

– Kordokumentumnak is tekinthetjük a filmet, mely azt mutatja be, hogy jelenleg hol tartanak a magyarországi hagyományőrzők a múlt egy szeletének újraalkotása kapcsán – mondta Mestellér János rendező, aki maga is csapatvezetőként részese ennek az

izgalmas tevékenységnek.

– Várakozásaink szerint ez az anyag

hosszú ideig szolgálhat referenciaként az életmód rekonstrukcióval foglalkozók körében.

Összegzése a munkának, amit az elmúlt évtizedekben hagyományőrzők több generációja elvégzett – nyilatkozta Vágó Bálint a produkciót vezető A HON Alapítvány elnöke.

A most kiadott előzetes után hamarosan a rendezői változatú teljes film az interneten, a RegnumFest honlapján és közösségi csatornáin tekinthető meg, de a tévék igényei szerint kissé rövidített változatát tévécsatornák is vetítik majd. Máris jelentős külföldi érdeklődés is mutatkozik, így az angol feliratos változat is hamarosan elkészül. A maga nemében példátlan film az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázati támogatásával valósult meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában