Kávéházi humor

2021.10.14. 15:42

Hetvenöt év után újra londoni színpadra került a híres budapesti kabaré

Hetvenöt év után újra londoni színpadra került a híres budapesti kabaré: a harmincas években a brit fővárost is meghódító budapesti kabaré művészeinek állított emléket a londoni Liszt Intézet saját rendezésű, telt házas estje a Sohóban – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az 1930-as években a budapesti kávéházi humort a londoni magyar emigráció neves tagjai, elsősorban Seiber Mátyás zeneszerző, a brit humoristaként is elismertté vált Mikes György és Ignotus Pál vitték sikerre Londoni Pódium Cabaret néven. A rendszeres telt házas estek témái között a magyar és brit közéleti reflexiók mellett gyakran megjelent a hazaszeretet, a honvágy és a brit társadalom szeretetteljes kifigurázása – olvasható a közleményben.

„A londoni magyar kabaré 1945-re megszűnt és mára csak néhány, a szerzők által kézzel készített füzet őrzi emlékét, amelyből egy a British Library magyar gyűjteményében, egy másik pedig Sárközi Mátyás Kossuth-díjas írónk magángyűjteményében található. Ezekből az emlékekből segített nekünk egész estés programot varázsolni Szabó Ferenc János, a Zeneakadémia oktatója, aki Seiber Mátyás hagyatékát kutatta Londonban és számos más elkötelezett szakember”

– idézi a közlemény Vincze Mátét, a londoni Liszt Intézet igazgatóját.

Az előadást a kabaréműfaj londoni központjának számító Phoenix Arts Club fogadta be, és már a meghirdetés utáni első napokban elkelt az összes jegy.

A szerdai est az intézet elmúlt két évben megvalósított programsorozatának kiemelt eleme, amelyben brit történészek, kutatók adtak elő a magyar emigráció brit kultúrára gyakorolt hatásáról az Insiders/Outsiders Fesztivállal együttműködésben. A rendezvény egyben felhívja figyelmet a magyar-brit diplomáciai kapcsolatok felvételének idei, százéves évfordulójára is – áll az összegzésben.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában