Fergeteges produkció

2021.08.10. 16:02

Több ezer kitűnő tanuló válthat még be ajándék jegyet a cirkuszban

A megnövekedett látogatószámot a Fővárosi Nagycirkusz megkettőzött előadásokkal igyekszik kiszolgálni.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Augusztus 22-ig válthatják be az általános iskolások a Fővárosi Nagycirkuszban a Kitűnő tanulók ajándékprogramban kapott jegyüket. A pandémiás helyzetet követően az elsők között megnyílt intézmény hónapok óta teltházzal működik.

A Fővárosi Nagycirkusz a látogatói igények kiszolgálása érdekében megkettőzte előadásainak számát, majd újabb napokat illesztett a játékrendbe. Ennek értelmében csütörtökön egy műsorral, pénteken, szombaton és vasárnap pedig két produkcióval várják a közönséget.

A fellépések mennyiségének növelésére azért is volt szükség, mert a Kitűnő tanulók ajándékprogram keretében még több ezer gyerek nem látta az augusztus 22-én véget érő Dinasztiák című sorozatot. A február óta futó előadás Európában egyedülálló módon gondoskodott a magyar artistaművészekről. A négy különböző produkció porondra állítása ugyanis több mint 100 magyar művésznek adott munkát és próbalehetőséget a járványidőszak alatt, majd azt követően is.

Szeptemberben és októberben továbbá társművészetek költöznek a Fővárosi Nagycirkuszba. Így öt meghívott sztárprodukció gondoskodik majd a klasszikus zene, a táncművészet, a színház és a cirkuszművészet együttműködésének bemutatásáról. Október közepétől december végéig pedig ismét klasszikus cirkuszi előadások várják a közönséget.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában