komolyzene

2021.06.28. 10:41

Július 3-án kezdődnek a Régi Zenei Napok

Koncertekkel és zenés irodalmi esttel is várja közönségét a Régi Zenei Napok július 3. és 10. között Vácon és a Gödöllői Királyi Kastélyban – hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői adásában.

A rendezvényen, amelynek idén a német barokk a témája, három nagyzenekari koncertet hallhat a közönség – mondta el Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója a műsorban.

A nyitókoncerten az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus lép fel Vashegyi György vezényletével, július 8-án a Capella Savaria Telemann-esttel várja az érdeklődőket, a zárónapon a Helsinki Barokk Zenekar és a Purcell Kórus Aapo Häkkinen dirigálásával lép színpadra.

A zene mellett az irodalom is szerepet kap a programok között, július 6-án Szabó Sipos Barnabás és Kautzky Armand előadásában Bach és Händel elképzelt találkozása elevenedik meg. Idén Gödöllő is csatlakozik a programhoz, a Királyi Kastély Díszteremében a mesterkurzusok tanárai adnak koncertet. A kurzusokon kívül zenei kalandtábor is lesz, ahol a gyerekek játékosan ismerkedhetnek meg a klasszikus zene dallamaival, a pedagógusok pedig továbbképzésen sajátíthatnak el új tanítási módszereket, bővíthetik ismereteiket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában