Irodalom

2020.11.10. 18:33

Elhalasztják az V. Nemzeti VERSeny szuperdöntőjét

Elhalasztják az V. Nemzeti VERSeny élő szuperdöntőjét, a verselőadásokat és versklipeket is felvonultató versenyt a rendkívüli jogrend életbe lépése miatt nem tudják megtartani a hétvégén a Nemzeti Színházban – tudatta a Magyar Versmondók Egyesülete kedden.

Forrás: Shutterstock

A fokozatos járványügyi szigorítások mellett korábban korlátozott nézői részvétellel kalkuláltak a szervezők. A jelenlegi intézkedések nyomán viszont az a döntés született, hogy elhalasztják a szuperdöntőt, ahol nem pusztán a versmondásban jeleskednek a résztvevők, de a versfilmek és versklipek révén a mozgóképes műfajban is megmutatják kreativitásukat, tehetségüket olvasható a közleményben.

Mint írják, a döntős versklipes alkotások minden évben százezres nagyságrendű nézőszámot produkálnak. A tavaszi elődöntőn a 260 versenyző közül, akik az internetre töltötték fel a versmondásukat, 138 versmondót juttatott tovább a zsűri és a közönség a középdöntőbe, ahol versklipet készíthettek a résztvevők. A versklipek most is megtalálhatók a Nemzeti VERSeny YouTube-csatornáján.

A Magyar Versmondók Egyesülete és a Nemzeti Színház idén ötödik alkalommal hirdette meg a Nemzeti Színház főigazgatójának védnöksége mellett zajló, határokon átívelő, felmenő rendszerű versmondó és versklip versenyét, a Nemzeti VERSenyt. Az esemény elsődleges célja a versek hétköznapiságának és mindennapi jelenlétének erősítése, a klasszikus és kortárs költészet újszerű, innovatív, filmes tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése. Az idei tematika elsősorban a rendszerváltoztatásra és a kortárs költészetre, emellett Vörösmarty Mihály születésének 200. évfordulójára és a karanténhelyzetre tekintettel a járványra, az egészségre, a bezártságra és az összetartozásra épül áll az összegzésben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában