június 30-ig

2020.05.30. 13:10

Könyvkiadók pályázhatnak az E-Könyvtér programba

Kortárs szépirodalmi művek felajánlását várja a Petőfi Irodalmi Ügynökség Kárpát-medencei Igazgatósága(KMI).

A KMI a kiadóktól eddig még kiadatlan, de komoly irodalmi értékkel bíró kortárs szépirodalmi műveket vár az [email protected] címre. Egy kiadó legfeljebb öt cím felajánlást tehet június 30-ig – közölte a KMI.

„Jelen felhívás megteremti annak a lehetőségét, hogy a kiadók eddig még kéziratban lévő igényes kortárs szépirodalmi műveket tudjanak megjelentetni elektronikus könyv formájában”

- olvasható a közleményben. A felajánlásban kérik megnevezni a kiadót, a szerzőt, a kiadandó mű címét, mellékelni kell a szinopszisát, valamint egy jellemző, három oldalnál nem hosszabb részletét.

Az igényeket a KMI által felkért szakmai bizottság a beérkezések sorrendjében értékeli, a megrendelést és a kiadást követően nettó 500 ezer forintot fizetnek a kiadónak címenként, számla ellenében. A programban kortárs magyar szépirodalmi művek kiadásával (is) foglalkozó kis és közepes, legfeljebb tíz főt foglalkoztató könyvkiadók vehetnek részt, amelyek évente legalább 10, legfeljebb 60 címet jelentetnek meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában