Járvány

2020.04.22. 13:10

Hamlet-előadást tesz közzé csütörtökön a Maladype Színház

A közönség és a színházi szakma körében is népszerű, többszörösen díjazott interaktív előadás ez alkalomból mindenki számára elérhető lesz.

Színházi ritkaságot tesz közzé Shakespeare születésének évfordulóján, április 23-án a Maladype Színház; Egy legendás Hamlet utolsó előadása címmel online premiert tartanak a társulat YouTube-csatornáján csütörtökön 19 órakor.

A közönség és a színházi szakma körében is népszerű, többszörösen díjazott interaktív Hamlet-előadás ez alkalomból mindenki számára elérhető lesz a társulat Facebook-oldalán – olvasható a színház közleményében.

Mint felidézik, Balázs Zoltán, a Maladype alapítója és vezetője 2001 és 2008 között a Bárka Színház tagjaként számos mára legendássá vált előadásban tette le névjegyét rendezőként és színészként. Hamlet címszerepére 2003-ban kérte fel Tim Carroll, a londoni Globe Színház akkori főrendezője.

Tim Carroll a véletlen, a rögtönzés középpontba helyezésével az egyetlen lehetséges rendezői értelmezés helyett lehetőséget teremtett az előadás szereplőinek és a nézőknek is, hogy közösen fogalmazzák meg egyszeri és megismételhetetlen Hamlet-értelmezésüket.

A színházi estéken minden a helyszínen dőlt el: a szereposztás, a zenei aláfestés és a felhasznált kellékek. A rögtönzés komplex jellegéhez az is hozzájárult, hogy a néző maga választhatta ki a székét, illetve a különböző felvonások közötti újabb helyét a térben. A közönséget bevonták a játékba. „Itt valóban eljátsszák, azoknak, akik jönnek, azzal, amit hoztak, azt, ami csak aznap esti hozzávalókból lehet épp olyan ízes” – idézik Bérczes Lászlónak, az előadás dramaturgjának szavait.

A produkcióban Balázs Zoltán mellett Varjú Olga, Szorcsik Kriszta, Seress Zoltán, Egyed Attila, Mezei Kinga, Parti Nóra, Czintos József, Gados Béla, Ollé Erik, Dévai Balázs, Kardos Róbert, Nagypál Gábor, Varga Anikó, Horváth Kristóf, Pásztor Tibor, Törőcsik Tamás, Szabó Gábor, Bodor Richárd, Császár Réka és Fátyol Kamilla szerepelt. Az előadás díszletét Csanádi Judit tervezte, a zene Faragó Béla munkája.

A Tóth János által 2006. június 4-én kézikamerával rögzített felvétel szubjektív lenyomatát adja a sikersorozat utolsó pillanatainak – írják a közleményben, kiemelve, hogy az előadás most azok számára is elérhetővé válik, akiknek annak idején nem volt lehetőségük részt venni a különleges színházi eseményen.

Az online premier a linken tekinthető meg.

Borítókép: facebook

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában