egyedülálló lehetőség

2020.01.11. 19:55

Állami ösztöndíjjal indul magyar artista osztály Pekingben

A 13-14 éves gyerekek három évig Pekingben tanulhatnak, eközben elsajátítják az angol és a kínai nyelvet, valamint az artistaművészet legkülönlegesebb fortélyait.

Több mint 20 éve fogadnak külföldi diákokat a Pekingi Nemzetközi Művészeti Iskolában, ahol nagy felkészültségű, tapasztalt tanárok várják a tanulókat, hogy továbbfejlesszék cirkuszművészeti tudásukat – mondta el Szun Li-li, a China National Acrobatic Troupe (CNAT) kreatív igazgatója az MTI-nek annak kapcsán, hogy szeptemberben egy magyar artistaosztály utazhat Pekingbe.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár csütörtökön a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon jelentette be, hogy magyar állami ösztöndíjjal artista osztályt indít Pekingben a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ 13-14 éves magyar gyerekek számára szeptembertől. Két hónapos folyamat során választják ki azt a tizennégy fiatalt, akik a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola kihelyezett osztályaként három évig Pekingben tanulhatnak, eközben elsajátítják az angol és a kínai nyelvet, valamint az artistaművészet legkülönlegesebb fortélyait. A képzéssel kapcsolatos információk itt találhatók.

Szun Li-li az MTI-nek elmondta: a pekingi művészeti iskolát harminc évvel ezelőtt alapították és 1998 óta várja a külföldi diákokat 10 éves kortól. Az első ország Jakutföld volt, ahonnan tanulók érkeztek az intézménybe, azóta pedig több mint nyolcvan országból érkeztek diákok Pekingbe.

Az intézményben külön kollégiumot hoztak létre a külföldi diákok számára, ahol csaknem 20 tanár foglalkozik a tanulókkal, akiknek az artistaképzés mellett közismereti tárgyakat is tanítanak. A diákok emellett megismerkedhetnek a kínai életmóddal, a kínai szokásokkal, ételekkel és a nyelvvel is.

A kreatív igazgató hozzátette: a magyar-kínai partnerség jegyében ősszel induló képzésbe egy-két magyar tanárt, valamint tolmácsot is bevonnak a tervek szerint. Elmondta azt is, hogy az iskola rendje mindig rugalmasan alkalmazkodik a küldő ország sajátosságaihoz, akár a szünetekről, akár más helyi jellegzetességről van szó.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy mire helyezik a hangsúlyt az artistaképzésben elmondta: míg az európai, így a magyar cirkuszban is a levegőszámok és az állatidomítás kap nagyobb hangsúlyt, a kínai cirkuszművészetet inkább a nehéz technikai elemeket és az ősi hagyományokat ötvöző produkciók jellemzik.

„Ebben most is Kína mutatja az irányt” – tette hozzá Szun Li-li hozzátéve, hogy a magyar artistaosztály kínai tanulmányai új utakat nyithatnak a cirkuszművészetben, hiszen a képzés során mindenki tud a másiknak újat mutatni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában