újrakezdés

2019.12.11. 16:01

Megnyílt Keleti Éva Élet/Kép című fotókiállítása

A február 2-ig látogatható tárlaton hat évtizednyi fotográfiai pálya színe-javát mutatják be az 1950-es évektől máig.

Keleti Éva fotóművész kiállítása a Műcsarnokban

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

Megnyílt Keleti Éva Élet/Kép című retrospektív kiállítása kedden a Műcsarnokban, ahol a fotóművész több száz műve, köztük még soha sem látott korábbi képei és több tucatnyi, az elmúlt évben készült friss alkotása látható.

A február 2-ig látogatható tárlaton hat évtizednyi fotográfiai pálya színe-javát mutatják be az 1950-es évektől máig. A kiállításon a történeti, szakmai háttér mellett a személyes, családi mozzanatok is megjelennek – hangzott el a kiállítás keddi sajtóbejárásán.

Szegő György művészeti igazgató köszöntője után Keleti Éva és Szarka Klára kurátor közösen mutatta be a tárlatot, amelyen ele­ven ri­por­tok, gro­teszk élet­ké­pek, bra­vú­ros tánc­fo­tók, sztárport­rék, lé­lek­bú­vár arc­ké­pek láthatók. A képek a korszak kulturális életének szereplőit mutatják be, az iro­da­lom, a szín­ház, a zene, a fotográfia területén alkotók portréit tárják a nézők elé.

Szarka Klára arról beszélt, hogy a kiállításon nem­csak a múlt nagy­sá­ga­i, hanem a ma emberei is helyet kaptak. Keleti Éva új­ra­kezd­te, vagyis foly­tat­ta a pá­lyát. Csak­nem har­minc évnyi kiha­gyás után, 88 éve­sen megint ak­tí­van fény­ké­pez – mondta. Kiemelte, hogy le­fo­tóz­ta a ka­pos­vá­ri né­gyes ikrek közül még élő három fi­vért – 64 év után újra.

A kurátor szerint Keleti Éva so­ka­kat föl­ke­re­sett egy­ko­ri ked­ves mo­dell­jei közül: Tö­rő­csik Marit, Gál­völ­gyi Jánost, Orosz Adélt és másokat. De több tu­cat­nyi­an – pél­dá­ul Ma­u­rer Dóra, Ve­csei H. Mik­lós vagy Schiff And­rás – most elő­ször áll­tak immár di­gi­tá­lis ka­me­rá­ja elé.

Érdeklődő Keleti Éva Kossuth-díjas fotóművész Élet/kép című retrospektív kiállításának sajtóbejárásán a Műcsarnokban 2019.december 10-én.
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

„Az egész Műcsarnokot meg tudnám tölteni Keleti Éva képeivel, annyi remekműve van” – hangoztatta Szarka Klára, aki szerint olyan tárlatot készítettek, amely minden generációnak, a fiataloknak is szól. Mint mondta, fontos számára, hogy a nézők megismerjék a múlt elemeit és a fotótörténetet is, de belássák azt, hogy a lényegi dolgokban nincs nagy különbség. „Az emberek ugyanúgy szomorkodtak, örültek, szerelmesek voltak, megijedtek, féltek a hatalomtól, vagy ünnepelték” – fogalmazott.

A kiállítás, amelynek látványtervezője Vízvárdi András, négy teremből áll. Az első teremben Keleti Éva első életkorszakát mutatják be. A fotóművész 1955-től riporter volt a Magyar Fotónál, majd jogutódjánál, a Magyar Távirati Irodánál (MTI). A következő terem, amelynek nem hivatalos címe Fotográfus és bizalom, a pályának az 1976 és 1989 közötti időszakát mutatja be, amikor Keleti Éva az Új Tükör képszerkesztője és fotóriportere volt.

Modelljeivel, köztük színészekkel, táncosokkal a fotós olyan bizalmi kapcsolatba tudott kerülni, hogy nemcsak a lakásukba, hanem az életükbe is beengedték – mondta a kurátor, megemlítve, olyan képek születtek, mint a legendás Ruttkai-Latinovits kettős portré. Kiemelte: a tárlaton Keleti Éva emblematikus képei közül is látható néhány, de olyan gazdag életműről van szó, amelyben újabb és újabb emblematikus képeket találnak.

Szarka Klára szerint a harmadik terem címe lehetne Toll-kard-kamera, ez Keleti Éva személyes hátterét, családját, felmenőit mutatja be, akik között van Miklós Jutka költő, fotográfus és Kabos Endre kardvívóbajnok. Ebben a teremben látható ízelítő a fotóművész táncképeiből is. A hátsó terem az újrakezdés terme, ahol a digitális technikával készült képeket mutatják be – mondta a kurátor.

Keleti Éva elmondta: elhatározta, hogy újrakezdi a fényképezést, és márciusban találkozott Fábián Évivel, aki segítette munkáját. Szerette volna régi barátait újra lefotózni, emellett azokat a művészeket, akik akkor indultak, amikor pályája közepén tartott, továbbá a mai generáció tagjait, a ma pályán lévő neves művészeket. Minden telefonhívásra mindenki igent mondott – idézte fel, kiemelve, hogy így teljes művészeti keresztmetszetet adhatott képeivel.

Mint mondta, olyan képek is láthatók a tárlaton, amelyek munkájába engednek betekintést és abba, hogyan élt az 1960-as, 70-es években. „A tárlat egy kor fotográfus metszete, ami számomra az életet jelentette” – fogalmazott a kiállításról, amelyhez kapcsolódva Élet/Képek címmel kötet is megjelent alkotásaiból.

Borítókép: Keleti Éva Kossuth-díjas fotóművész Élet/kép című retrospektív kiállításának sajtóbejárásán a Műcsarnokban 2019. december 10-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában