A horror filozófiája

2019.10.23. 08:47

Zenés kísérleti filmet készít a magyar alkotópáros (videó)

Lichter Péter és Máté Bori a műben Noel Carroll amerikai filozófus 1990-ben megjelent azonos című könyvét adaptálja.

Noel Carroll könyvében a horror-fantasztikum esztétikáját vizsgálta különféle művészeti ágakban, többek között az irodalomban és a filmben.

Lichter Péter rendező elmondta: a rendhagyó film Carroll szövegének hét legfontosabb tétele köré épül és minden fejezethez egy-egy szövegrész tartozik.

„A hét epizódot szétbontva, installációként vagy egyben is le lehet majd vetíteni élő zene kíséretében” – mondta, hozzátéve: a film zenéjét Horváth Ádám Márton szerzi.

Már elkészült az első három epizód (A horror etimológiája, Érzelmek a horrorban, A horror földrajza), a maradék négy fejezet közül az egyik a szörnyetegjelenséggel foglalkozik, a befejező tétel pedig a paradoxonról fog szólni.

Mint mondta, a többi fejezetet még készítik, Carroll szövegéből ők maguk hozzák létre a fejezeteket, és terveik szerint a filmet jövő tavaszra fejezik be.

Kiemelte, hogy

mindketten filmelméletet tanultak, szeretik a horrorfilmeket és sikerült megszerezniük két nyolcvanas évekbeli horrorklasszikus, a Rémálom az Elm utcában, valamint a Rémálom az Elm utcában 2.: Freddy bosszúja című filmek 35 milliméteres teljes kópiáját, ezért döntöttek úgy, hogy Noel Carroll esztétikai írását dolgozzák fel.

Több száz kézzel festett celluloidtekercset használnak fel a filmhez, a filmszalagokat különféle módszerekkel roncsolják – többek között kézzel ráfestenek, karcolják, gyümölcsökkel rohasztják vagy több hétre a föld alá ássák.

Lichter Péter kiemelte: ugyanezzel az eljárással készült a The Rub című előző filmjük is, amely William Shakespeare Hamletjének pszichedelikus adaptációja.

A most készülő alkotáshoz az eredeti kópiák egy tizedét használják fel, azokat festéssel és roncsolással eltorzítják, a párbeszédes részeket pedig kihagyják.

Máté Bori elmondta:

a kópiák roncsolásához a színeket tudatosan választják ki, de alapvetően nagy benne a véletlenségi faktor: az így létrejövő organikus formák sokkal izgalmasabbak lesznek.

A megroncsolt filmszalagokat kockánként újra lefotózzák, a digitális képeket pedig szoftverrel újravágják.

Lichter Péter elmondta azt is, hogy Noel Carroll ahhoz az amerikai filmesztéta-filozófus generációhoz tartozik, akik az 1970-es, 1980-as években robbantak be, és sokkal természettudományosabb hozzáállást honosítottak meg a filmesztétikában.

Hangsúlyozta: a könyv hosszú emancipációs folyamat végén íródott. Annak ellenére, hogy már az 1910-as években is megjelentek horrorfilmek, az akadémiai közeg Amerikában viszonylag lassan, az 1980-as évekre kezdett komolyan foglalkozni a zsánerfilm-elmélettel.

A horror mindig lenézett műfaj volt a exploitation film és trash filmek határmezsgyéjén.

Emiatt robbant nagyot annak idején Carroll munkája, amely hideg és pontos természettudományos keretbe helyezte a zsánert, körkörösen járta körbe a műfajt, az irodalomelmélettől közelítve jutott el a filmhez.

Mint mondta, Carroll távolságtartó írásában kifejti a horror paradoxonját, amely abból áll, hogy

a nézőket vonzza az, amely normál esetben félelemmel, borzalommal vagy undorral tölti el.

„Carroll szerint ennek a paradoxonnak az egyik kulcsa, hogy a horror a titokzatossal és a fantasztikummal együtt működik, a film nyelvén keresztül pedig képes érzéki élményt nyújtani, amely minden művészet dolga” – fejtette ki a rendező.

A horror filozófiája című film első három epizódját a 26. Titanic Filmfesztiválon láthatta a közönség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában