képzés és összetartozás

2019.08.09. 18:18

Koncerttel zárul a 14. Székelyudvarhelyi Fúvóstábor

Magyarországi és székelyudvarhelyi zenetanárok együttműködésében immáron 14. alkalommal rendezték meg a Székelyudvarhelyi Fúvóstábort a dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában 2019. augusztus 5-e és 10-e között. A táborba érkező, zömmel udvarhelyi, udvarhelykörnyéki és oroszhegyi fiatalok egyéni és csoportos zeneórákon is részt vettek. Szombaton délután az ünnepélyes zárókoncerten, a Digital3 nagytermében minden résztvevő színpadra lép.

A dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában 2006-ban indult el a közös szakmai munka, amibe évről évre a rézfúvós és fafúvós hangszereket, valamint a szolfézs-zeneelméletet tanító zenepedagógusok mellett ütős tanárok és zongorakísérők is bekapcsolódnak. A jellemzően Budapestről, Kecskemétről, Szolnokról és Albertirsáról érkező pedagógusok nemcsak erre az egy hétre koncentrálják figyelmüket, hiszen sokan egyfajta mentorként a tanítási időszak alatt is tartják a szakmai kapcsolatot az erdélyi muzsikus kollégákkal, nehezen beszerezhető kottákkal, hangszerekkel és tanácsokkal is segítve az évközi munkát.

Tanártársaimmal együtt a hivatalos magyarországi zenepedagógiai gyakorlattal ismertetjük meg az itteni kollégákat és gyermekeket, az intenzív, kurzus-szerű foglalkozásokon pedig folyamatosan mélyítjük módszertani ismereteiket is.

A tábor szerepe azonban túlnő az oktatáson, hiszen az itt szerzett közös kulturális és zenei élmények, a közös munka megtestesíti és erősíti az összetartozás érzését is

– emelte ki Lebanov József, a magyar zenetanárok önkéntes koordinátora.

A Székelyudvarhelyi Fúvóstábor résztvevői az egymást követő években többször is jelentkezhetnek a képzésre, így az itt tanító pedagógusok figyelemmel követhetik fejlődésüket, előrehaladásukat. A tábor lehetőséget ad a már végzett diákok továbbképzésére is, akár egyéni meghallgatásokon, akár csoportos zenei produkciókban.

„Amellett, hogy az elmúlt években több olyan tehetséges muzsikus diák Magyarországon folytathatja tanulmányait, illetve európai felsőfokú zenei intézményekbe nyert sikeres felvételt, akiket itt ismerhettem meg, a közös muzsikálásra is jó alkalmat ad az együtt töltött hét” – mondta Király Tibor, a Magyar Állami Operaház trombitaművésze.

„Jómagam eleinte diákként kapcsolódtam be a tábor életébe, de később, már végzett tanárként is jó lehetőséget láttam benne. Már most elkezdtük szervezni a jövő évi alkalmat, hiszen nagy segítséget jelent tanévkezdés előtt ez az intenzív szakmai műhely a helybéli gyerekeknek és tanároknak egyaránt” – mondta György Sándor, a dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola rézfúvós tanára, a tábor vezetője.

A Székelyudvarhelyi Fúvóstábor a dr. Palló Imre Művészeti Líceum és az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület szervezésében valósult meg, létrejöttét ebben az évben a határokon átívelő szakmai összefogáson túl a Bethlen Gábor Művészeti Alap, a Nemzeti Civil Alapprogram és a Márton Áron Szakkollégium támogatta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában