bánatos királylány

2019.07.08. 11:03

Kányádi-szobrot avattak a költő szülőfalujában

Először avattak szobrot a tavaly elhunyt Kányádi Sándor emlékére: a költő szülőfalujának, Nagygalambfalva tanodájának udvarán leplezték le Polgár Botond szobrászművész bronzból készült alkotását.

A szobrot a Budavári Önkormányzat adományozta a székelyföldi településnek – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

Hálaénektől volt hangos július 7-én, vasárnap délben a XIII–XIV. század fordulóján épített nagygalambfalvai református templom, ahol a mikepércsi testvérgyülekezet lelkésze, a reformáció 500. évfordulóján félezer kilométeres futása során a nagygalambfalvaiaknak adományokat gyűjtő Czapp József hirdetett igét.

Az istentisztelet után az először 1334-ben említett település reformáció kora óta működő iskolájának udvarán leplezték le a gyergyócsomafalvi születésű, Budapesten élő szobrász, Polgár Botond alkotását, melynek andezit talapzatánál a költő húga, Róza néni helyezte el az első virágot.

Gyerkó Levente, Nagygalambfalva polgármestere a Magyar Nemzetnek elmondta:

a költő sírja valóságos zarándokhellyé változott az elmúlt egy évben, s a helyi önkormányzat azt tervezi, hogy megújul a Kányádinak köszönhetően a világ magyarsága által megismert „öreg kút az utca szádán”, illetve a „bánatos királylány kútja” is.

Nagygalambfalván ugyanakkor dolgoznak egy Kányádi-emlékpark és egy Kányádi-emlékház kialakításán is.

Felújítása után a Kossuth- és Herder-díjas költő nevét veszi majd fel a helyi iskola is.

Borítókép:

Polgár Botond Kányádi Sándorról készített szobra a költő szülőfalujának, Nagygalambfalva tanodájának udvarán

Forrás: Magyar Nemzet / Jakab Árpád

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában