megtiszteltetés

2019.07.26. 16:48

Az aradi színház is részt vesz a Nemzetközi Shakespeare Fesztiválon

A határon túli teátrum a Rosencrantz és Guildenstern halott című produkciót mutatja be.

Európa egyik legszínvonalasabb seregszemléjén, a 23. Gdanski Nemzetközi Shakespeare Fesztiválon vesz részt az Aradi Kamaraszínház, amely a Rosencrantz és Guildenstern halott című produkciót mutatja be – közölte csütörtökön az erdélyi teátrum.

A Tapasztó Ernő által színpadra állított előadás az Aradi Kamaraszínház, a Gyulai Várszínház és az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház együttműködésében készült, fellép benne a The Tiger Lillies brit zenekar.

„Nagyon boldog és büszke vagyok, hogy az Aradi Kamaraszínház bekerült a nemzetközi színházi élet elitjébe. A legfontosabb, hogy az elkövetkező években is olyan előadások szülessenek, amelyek ott lehetnek a legszínvonalasabb európai fesztiválokon” – mondta Tapasztó Ernő.

A nagy népszerűségnek örvendő lengyelországi fesztivál 2006-tól csatlakozhatott a Shakespeare Fesztiválok Európai Hálózatához is, mely olyan neves fesztiválközpontokat foglal magában, mint Neuss, Craiova, Kent, Barcelona, Ostrava, Gyula, Helsingör és London.

A gdanski fesztivál idén július 26. és augusztus 4. között látja vendégül a világ legizgalmasabb Shakespeare-produkcióit, köztük az aradi előadást is, olyan neves vendégek társaságában, mint például a berlini Deutsches Theater.

A seregszemle 2017-ben elnyerte a Legjobb Európai Fesztivál díjat, amelyet az Európai Fesztiválok Szövetségének nemzetközi zsűrije ítél oda az Európai Parlament és az Európai Bizottság támogatásával.

Borítókép: részlet az aradi kamaraszínház Rosencrantz és Guildenstern halott című előadásából / maszol.ro

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában