Maradandó szépség

2019.04.05. 11:45

A Székelyföld csodás freskóiban gyönyörködhetünk

Mudrák Attila fotóművész fényképeivel jelent meg Udvarhelyi Nándor Az Anyaszék szíve című albuma.

Az udvarhelyszéki székelyek által lakott településekre, a Nagy-Küküllő völgyébe vezeti olvasóit a Kairosz Kiadó középkori freskós templomokat bemutató albuma – adja hírül a Szabad Föld cikke.

Mint írják, a térségben egymást felölelő katolikus, unitárius és református templomok együttes jelenléte, az ebben is (jelképszerűen) megvalósuló összefogás e többvallású vidéken különösen fontos, hiszen a kisebbségben élő magyar nemzeti közösség megmaradását is segíti. Ez lehet talán az egyik legfontosabb üzenete Udvarhelyi Nándor Az Anyaszék szíve című, Mudrák Attila fotóművész fényképeivel dokumentált kötetének – véli az írás szerzője.

Fotó: kairosz.hu

A kötetről szólva ismertetik: Erdélyben főleg a Székelyföld bővelkedik középkori művészeti emlékekben. Fölidézik, hogy sajnos az évszázadok során a felekezeti viták sok helyen erőszakosan zajlottak, például kihordták a templomi oltárokat, képeket, és elégették őket, a freskókon a szentek szemeit kikaparták. Ezzel szemben örömteli hír, hogy szinte évről évre rejtett kincsek, elsősorban a XIV–XV. században festett gótikus falképek kerülnek elő. A cikk szerint Udvarhelyszéken összesen nyolc Szent László-legenda képsorozatot tartanak számon. Homoród szent mártonban és Erdőfülén a jelenet a templom átépítése következtében elpusztult, Oklándon még mészréteg alatt található, Székelydályán egy része feltárásra vár, míg Bögözön, Székelyderzsen, Bibarcfalván és Homoród karácsony falván feltárva ma is látható. A lovagkirály gyakori ábrázolása arra utal, hogy a katonai, határvédelmi feladatokat ellátó székelyek életében a harcos, hitvédő, tiszta erkölcsű László király példát és iránymutatást adott.

Az írás hangsúlyozza:

Székelyföldön a szülők ma még 98 százalékban megkeresztelik a gyermekeiket. A hit tartja meg a helyi magyar közösségeket is.

Az Anyaszék egyházi emlékei: az állandóság jelképei. Egy küzdelmes, bátor nép művészetének mementói – fogalmaz a cikk szerzője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában