Irodalmi megmérettetés

2019.03.24. 07:00

Június közepéig lehet jelentkezni a Salvatore Quasimodo költőversenyre

Salvatore Quasimodo, olasz költő 1961-ben járt Balatonfüreden, a Tagore sétányon gyógyulásának emlékére emlékfát ültetett és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a fűződő érzéseit. Az ő tiszteletére rendezik meg 1992 óta évről évre a Quasimodo nemzetközi költőversenyt és költőtalálkozót.

Június 14-ig lehet pályázni a 27. balatonfüredi Salvatore Quasimodo költőversenyre. A szervezők közlése szerint a díjátadót szeptemberben rendezik meg a Balaton parti városban.

Cserép László elmondta, hogy

a jelentkezők két magyar nyelvű, kiadatlan művel pályázhatnak, mely nem nyert díjat korábbi irodalmi megmérettetéseken.

A költőverseny eddigi történetében mintegy tízezer pályamű érkezett, a díjazottak között szerepel mások mellett Határ Győző, Faludy György, Orbán Ottó, Gergely Ágnes, Marno János, Zalán Tibor és Tóth Krisztina.

Az idei díjátadó ünnepséget és nemzetközi költőtalálkozót szeptember 6-án rendezik meg Balatonfüreden, az elsődíjas költemény szerzője Salvatore Quasimodot ábrázoló bronzplakettet és pénzjutalmat kap.

Salvatore Quasimodo Nobel-díjas olasz költõ, mûfordító, kritikus, 1901. augusztus 20-án született Siracusában. Meghalt 1968. június 14-én Nápolyban.
MTI Fotó/KÜ

A költőversennyel párhuzamosan az Írók Szakszervezete és a Balatonfüredi Salvatore Quasimodo Alapítvány meghívásos pályázatként meghirdeti a 15. Bertha Bulcsú Emlékdíjat is. A felkért írók a Balaton természeti és kulturális értékeiről készítenek irodalmi publicisztikát, amelyekből néhány, a díjazott versekkel együtt elhangzik majd a szeptemberi gálaesten – jelentették be a szervezők.

Borítókép: Salvatore Quasimodo

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában