Nyolcperces tapsvihar

2018.11.16. 18:31

Óriási sikert aratott a Kurtág-opera a milánói Scalában 

Nyolc percig tapsolta Kurtág György első operájának ősbemutatóját a Scala milánói operaház közönsége csütörtök este – számolt be a Corriere della Sera olasz napilap a többnyire szakmai közönség előtt tartott előadásról.

Milánó, 2018. november 15. 2018. november 11-i kép Frode Olsen norvég basszusról Kurtág György operájának, a Fin de Partie-nak a próbáján a milánói Scalában. Kurtág György elsõ operájának az õsbemutatóját november 15-én este tartják a milánói Scalában. Kurtág egyfelvonásos operájában Samuel Beckett azonos címû drámáját, A játszma végé-t zenésítette meg. A 92 éves zeneszerzõ a közel kétórás operát a színdarab francia nyelvû szövegére komponálta. MTI/AP/Ruth Walz

Forrás: MTI / AP

Fotó: Ruth Walz

A legnagyobb olasz napilap azt írta, a Scalából a taps egészen Budapestig hallatszott, ahonnan a 92 éves Kurtág György követte az előadást, mert a premieren nem tudott részt venni. A Corriere értesülése szerint feleségével együtt rádión keresztül hallgatta a premiert. A Kossuth-díjas magyar zeneszerző Samuel Beckett 1957-ben Párizsban bemutatott A játszma vége című abszurd drámáját zenésítette meg.

Az újság kiemelte, hogy a Kurtág-ősbemutató közönségében ültek a szakma képviselői: kortárs zeneszerzők, zenészek, zenekritikusok a világ minden részéből. A nézőtérről hallgatta Kurtág első operáját többek között a Scala színpadán is jól ismert Maurizio Pollini olasz zongoraművész, Pierre-Laurent Aimard francia zongoraművész, Schiff András zeneszerző, karmester, valamint jelen volt a darab írójának unokaöccse, Edward Beckett is. A világpremieren jelen volt a zeneszerző fia, ifjabb Kurtág György. Magyarország képviseletében Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett a bemutatón.

Fabio Vacchi olasz zeneszerző úgy nyilatkozott,

Kurtág a 20. századi zene egyik viszonyítási pontja, „annak példája, miként éleszti újra a hagyományt a kortárs interpretáció”.

Hozzátette: bár Kurtág eddig soha nem írt operát, „zenéjét áthatja a drámaiság ezért elkerülhetetlen volt, hogy elérkezzen az operaíráshoz”.

Alexander Pereira, a Scala intendánsa szerint kilencvenévesen Kurtág György „új és mélyebb érzelemmel” is megtöltötte A játszma végét, amelyet zenébe ültetett át.

A színpadkép
Fotó: Ruth Walz / MTI / AP

A Corriere della Sera zenekritikusa mérföldkőnek nevezte a Kurtág-operát, megjegyezve, hogy az eddig rövidebb zeneműveket alkotó Kurtág nem csak kísérletezett, hanem „igazi operát” alkotott. A Kurtág-mű az érzelmi intenzitást a tőle megszokott és a végletekig mértéktartó zenei stílussal párosítja: az újság szerint ehhez igazodik a minimálisra redukált, de elegáns, fekete-fehér díszlet is, amely forgószínpaddal követi az opera öt jelenetét. A főszereplő Hamm szülei, Nell és Nagg úgy jelennek meg a színpadon, hogy felsőtestük egy-egy szemeteskukából emelkedik ki.

Az Il Messaggero római napilapnak Alexander Pereira azt mondta,

a Kurtág-operát tartja az utóbbi ötven év legjelentősebb premierjének a Scalában.

A milánói operaház a Holland Nemzeti Operával koprodukcióban hozta létre az előadást. A darabot a Scalában szintén most debütáló francia-libanoni Pierre Audi rendezte, a Scala zenekarát Markus Stenz német karmester, a holland rádió filharmonikus zenekarának vezető karmestere vezényelte, a díszlet- és jelmeztervező az osztrák Christof Hetzer volt. A négy énekes szerepben Frode Olsen (Hamm), Leigh Melrose (Clov), Hilary Summers (Nell) és Leonardo Cortellazzi (Nagg) lépett színpadra.

Hilary Summers angol kontraalt, Leonardo Cortellazzi olasz tenor és Frode Olsen norvég basszus (b-j) Kurtág György operájának, a Fin de Partie-nak a próbáján a milánói Scalában
Fotó: Ruth Walz / MTI / AP

A zeneszerző korábban elmondta, hogy 1957-ben, néhány hónappal a premier után látta Beckett darabját Párizsban, és a színmű életre szóló hatással volt rá. A Beckett-darabból kétórás, egyfelvonásos opera készült: Kurtág az eredeti mű kulcsepizódjait, a teljes darab több mint felét használta fel, prológust és epilógust is írt hozzá. Olasz sajtóértesülések szerint Kurtág még további jelenettel egészítené ki az operát.

Markus Stenz elmondta, hogy a világpremier előtt Budapesten összpróbát mutattak be Kurtág Györgynek.

A darab november 25-ig látható a milánói operaházban, november 22-én a Rai5 olasz közszolgálati televízió is közvetíti.

Borítókép: Frode Olsen norvég basszus Kurtág György operájának, a Fin de Partie-nak a próbáján a milánói Scalában

Fotó: MTI / AP / Ruth Walz

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában