A színház mindenkié

2018.10.29. 16:00

Folytatódik a Pajtaszínház program

Ebben az évben 81 település csatlakozott a vidéki amatőr társulatokat támogató színházi programhoz, melyet jövőre erdélyi kistelepülések közösségeire is kiterjesztenek.

Idén a 81 csatlakozott település 40 százaléka 1000 fő alatti, de egyetlen helység lélekszáma sem haladja meg a 3100 főt – mondta el a programról tartott hétfői, budapesti sajtótájékoztatón Krucsainé Herter Anikó kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár. Hozzátette: a program 2016-os indulása óta az eddig csatlakozott közösségek 90 százaléka megmaradt, és most is működik.

Az idén csatlakozott legnagyobb lélekszámú település a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, 3041 fős Sajókaza, a legkisebb pedig a Veszprém megyei Németbánya, amelynek lakossága 111 fő. Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője kiemelte:

jövőre az országhatár is megnyílik, hiszen erdélyi kistelepülések közösségei is csatlakozhatnak majd a programhoz.

Szabó Ágnes, a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke, a program szakmai koordinátora a mentorálás folyamatáról elmondta, hogy az elmúlt évek gyakorlatai alapján, a jelentkező településekhez az adott megyében működő

színházaktól rendelik ki azokat a mentor színészeket, drámapedagógusokat, akik szakmai segítséget nyújtanak az amatőr színjátszóknak darabjaik megalkotásához.

A mentorok átlagosan 15 alkalommal látogatnak el egy-egy csoporthoz ősztől egészen januárig.

Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, a Nemzeti Színház főigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a színház egy olyan intézmény, amely mindig keresi a helyét és újrafogalmazza önmagát. Ahol igazán van értelme új irányokat találni, az a közművelődés – tette hozzá.

A hétfői program után egy pajtaszínházi fórumon is részt vehettek a Budapestre érkezett települések képviselői. A szakmai minikonferencián az eddigi eredményeket, problémákat és a továbblépési lehetőségeket is összegzik majd.

Borítókép: Nemzeti Színház / eorifoto

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában