Öltözködés és hitvallás

2018.10.04. 13:12

Csöves nadrág, babos kendő, bőrkabát: rongyosra hordtuk a rockzenét

Rock & roll Áruház címmel a 20. század második felének szubjektív magyar divatkönyvét írta meg Poós Zoltán. A kötet számos popkulturális, elsősorban könnyűzenei vonatkozást sorakoztat fel.

„Bár a mondás úgy tartja, nem a ruha teszi az embert, amit felveszünk, valamennyire meghatározza kedélyállapotunkat, viselkedésünket. A külvilág is gondol valamit az öltözködésünk láttán: ha például egy Sex Pistols-os póló van rajtam, az egy punkos, laza dresscode-ot sugároz, öltönyben viszont tudat alatt is megpróbálok megfelelni a ruha miatt elvártaknak” – mondta a szerző az MTI-nek.

A regényíróként, költőként és könnyűzenei szakíróként egyaránt ismert Poós Zoltán Rock & roll Áruháza a harmadik olyan munkája, amely populáris szemszögből dolgozza fel az elmúlt évtizedek történetét. 2003-ban megjelent Szivárvány Nagyáruház című könyve a hetvenes évek tárgykultúráját mutatja be, a 2010-ben kiadott Táskarádióban pedig ötven év magyar slágerei kapcsán mesél.

„A Rock & roll Áruházat szubkulturális kifestőnek nevezném leginkább.

Bár emblematikus ruhadarabokról írok, alapvetően az ötvenes évektől 2000-ig haladva megpróbáltam bemutatni az ifjúsági szubkultúrákat. Ebben a témában számos szociológiai munka született, de az én megközelítésem másmilyen volt, inkább egy életérzést, attitűdöt kívántam bemutatni. Számomra egy Iron Maiden Purgatory-felvarró inkább csak ürügy arra, hogy beszéljek a nyolcvanas évek közepén kibontakozó heavy metál szubkultúráról, egy Martens-bakancs pedig jó lehetőséget ad arra, hogy a skinhead szubkultúrára visszatekintsek” – fejtette ki az író.

A Trottel punkzenekar (1982)
Fotó: Urbán Tamás / Fortepan

A gazdagon illusztrált könyv, amelyet a Corvina Kiadó jelentetett meg, évtizedenként veszi sorra az ikonikus ruhadarabokat és tárgyakat Magyarországon.

Szerepel benne mások mellett az orkánkabát, a fecske alsónadrág, a svájcisapka, a miniszoknya, a diplomatatáska, a szimatszatyor, az iskolaköpeny, a Trapper farmer, a Tisza cipő, a babos kendő, az Alföldi papucs, a surranó, a felvarrók vagy a susogós jogging,

összesen 85 tétel, valamennyi az adott korhangulat szubjektív visszaidézésével kísérve.

„A rock and roll 1977-ben csapott meg, amikor a tévében a Metronóm '77 című zenei fesztiválon megláttam a Piramis együttest, ennek hatására bőrszíjat raktam a nyakamba és kigomboltam az ingemet. Később az Úttörő Áruházban vettek nekem Alföldi papucsot, tízévesen megkaptam az első igazi farmernadrágom, amelyet azonnal vittünk a nagymamához lecsövesíteni” – idézte fel Poós Zoltán.

Megjegyezte, hogy a könyvben szereplő ruhák és tárgyak jelentős része a szocialista blokkban csak Magyarországon lett a szubkultúra rekvizituma. Hozzátette: az Alföldi papucs kifejezetten magyar specialitás, de másoktól is ellestünk, gondoljunk a magas szárú kínai tornacipőre, a keresztcipzáros bőrdzseki pedig a hetvenes évek végének rockerviseletéből a nyolcvanas években alternatív, darker ruhadarabbá vált.

„Jellemzően volt a dolgoknak egyfajta csináld magad, kényszer szülte íze:

amíg nem lehetett hozzájutni Martens-bakancshoz, addig a Bonanza Banzai-rajongók és a punkok villanyszerelő bakancsot hordtak vagy a katonai surranóról vágták le a csatot, és ha barna színű volt, lefújták neolux spray-vel”

– fűzte hozzá.

A ruhákhoz, tárgyakhoz kapcsolódó történetek visszatérő szereplője a nyolc-tíz év körüli Józsika (ő leginkább maga az író), aki gyermeki naivitással csodálkozik rá a körülötte zajló eseményekre, emberekre.

Fiú babos kendőben.
Fotó: Urbán Tamás / Fortepan

„A retró, ami a könyvből kicseng, vastagon része a jelennek, sok ruhadarab, viselet manapság újra divat. A dolgok ciklikusan jönnek vissza és tűnnek ismét el. A kitűzők elveszítették korábbi szubkulturális jellegüket és gyárilag részeivé váltak egy hózentrógeres nadrágnak, az AC/DC vagy a Ramones neve egy mai tinédzser pólóján már nem rockérzés, inkább ornamentika” – mondta Poós Zoltán az MTI-nek.

Borítókép: bőrdzsekis fiatalok 1984-ben. Forrás: Fortepan

Ezek is érdekelhetik