Új zenei műsor

2018.09.07. 13:00

Partitúra címmel kulturális felfedező sorozat indul

A Miklósa Erika operaénekesnő és Batta András zenetörténész idegenvezetésével jelentkező zenés ismeretterjesztő sorozat minden szerdán 20 óra 35 perctől látható a Duna televízióban – hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

A Virtuózok zsűrijéből is ismert páros új műsoráról az egyik házigazda, Miklósa Erika elmondta: a társművészetek is megjelennek a műsorban, de a zene a kiindulópont. A műsorban számos művészeti ág, zenei irányzat, műfaj helyet kap, az ország színes zenei palettáját mutatják be.

A klasszikus zene mellett a könnyűzene, a népzene, a képzőművészet, az irodalom, a tánc is megjelenik.

Mint elhangzott, a Novák Péter rendezésében látható Partitúra alkotói közösségi élmények, közös értékek, kiemelkedő emberek után kutatnak.

Batta András arról beszélt, hogy tősgyökeres budapestiként számára ezek az emberek, közösségek, kulturális források revelációs élményt jelentenek.

„A műsor önbizalom-pirula is egyben”

– fogalmazott.

Elmondta: egy műsort két napig vesznek fel, a produkcióban a kulisszák mögötti világ is megjelenik. Mint mondta, az érdekli őket leginkább, amikor új eszközökkel, új módon szólítják meg a közönséget.

Mint elhangzott, az első rész alkalmával Veszprémben jártak, de Sopronba, Szegedre és a Tisza-tóra is ellátogatnak, kis és nagy településeket egyaránt bemutatnak és terveik szerint a határon túli területekre is eljutnak majd.

A műsorban egymást követik a vendégek a különböző helyszíneken. A beszélgetések mellett a produkcióknak is fontos szerepe van, sokszor láthatók a műsorvezetők interakció közben: egyszer saját szakterületükön, komolyzenében jeleskednek, máskor pedig új műfajokat, stílusokat próbálnak ki és közvetítenek arról, hogy milyenek a kultúrafogyasztási szokásaink – olvasható a műsorról kiadott közleményben.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában